A tökéletesség fokai (13)

13.Igyekezzék gyónásait mindig saját nyomorúságának alapos megfontolásával, őszintén és világosan végezni.

A tökéletesség fokai (10-12)

10.Égnek-földnek mindig a legalja (t.i. legyen az, amire magunkat érdemesnek tartjuk); keressük a legalacsonyabb hivatalt és a legutolsó helyet.

11.Soha ne avatkozzék olyanba, amit önnek nem parancsoltak s ne ragaszkodjék véleményéhez, még ha tényleg önnek volna is igaza. Abban pedig, amit parancsolnak, ha -amint mondani szokás- a lábat bíznák önre, akkor ne nyúljon a kézhez. Sokan esnek ugyanis ezen a téren tévedésbe, amennyiben kötelességüknek tartják valamit megtenni, amiről pedig, ha jól megfontolnák, be kellen látniok, hogy egyáltalában nem kötelességük.

12.Mások dolgait, legyen azok akár jók, akár rosszak, sohase tartsuk nyilván, mert eltekintve attól a a veszedelemtől, hogy bűnt követhet el, az ilyesmi szórakozást okoz és csökkenti a lelkiséget.

A tökéletesség fokai (1-9)

1.Nem követni el bűnt, semmiért a világon, még tudatosan bocsánatosat sem, sem pedig jelentékeny tökéletlenséget.

2.Igyekezni mindig Istennek akár valódi, akár elképzelt, akár egyesítő jelenlétében maradni.

3.Nem tenni jelentékenyebb cselekedetet és nem mondani jelentékenyebb szót, amelyet nem tenne Krisztus, ha az én helyzetemben, koromban és egészségi állapotomban volna.

4.Igyekezzék mindenben Isten nagyobb tiszteletét és dicsőségét előmozdítani.

5.Semmiféle elfoglaltsága miatt se hagyja el a belső imát, mert az a léleknek támasza.

6.Elfoglaltságai miatt ne mulassza el a lelkiismereti vizsgálatot s minden hiba fejében végezzen valami penitenciát.

7.Érezzen mély bánatot minden elvesztegetett idő vagy olyan miatt, melyet elmúlni engedett anélkül, hogy szerette volna benne Istent.

8.Mind a nagy, nind a kicsiny dolgokban tekintse egyedüli célnak Istent, mert különben nem fog növekedni erények és érdemek tekintetében.

9.Sohase mulassza el az imát, s ha lelki szárazságot érezne vagy nehézségei volnának, tartson ki benne csak azért is. Az Úristen ugyanis sokszor azt akarja látni, hogy mennyit ér a maga lelke; már pedig azt nem lehet megállapítani akkor, amikor minden könnyen megy és a lélek örömökben úszik.

____________________________

[1] Az első azon tudat, hogy Isten mindenütt jelen van. A második Istenről valami érzéki képet fogalmaz meg, pl. mint amikor Ábrahámmal emberalakban beszélt. A harnadik az, amikor a tudathoz Istennel a szeretetben való egyesülés járul.

A tökéletesség elnyerésére négy tanács (4)

A TÖKÉLETESSÉG ELNYERÉSÉRE VONATKOZÓ NÉGY TANÁCS

EGY SZERZETES SZÁMÁRA (4)

A negyedik tanács:

A magányra vonatkozik ez a negyedik tanács, s hogy ezt megfoghassa, úgy kell tekintenie ezen a világnak valamennyi dolgát, mintha ez már elmúlott volna, s azért, ha már nem kerülheti el, hogy velük foglalkozzék, akkor tegye ezt a ragaszkodásnak akkora hiányával, mintha már nem is léteznének.

Az odakinti dolgokkal pedig egyáltalában ne törődjék, mert hiszen az Úristen kimentette önt közülük és elfeledtette őket önnel. Ha valami ügyet egy harmadik személy által tud elintézni, akkor ne intézze személyesen, mert nagyon nagy szüksége van erre (az elvonulásra). Ne akarjon senkit látni, s ne akarja, hogy önt bárki is lássa. Azt pedig jegyezze meg nagyon jól, hogy ha az Úristen már minden világi hivőtől szigorúan számon kér minden fölösleges szót, mennyivel inkább teszi ezt meg egy szerzetessel, tekintve, hogy az Istennek szentelte egész életét és minden munkáját! Mily szigorúan fogja számon kérni mindenegyes szavát az utolsó ítélet napján!

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ne végezze a reá bízott hivatal kötelmeit és bármi mást, amit megparancsolnak, az ahhoz szükséges lehető legnagyobb buzgalommal, hanem csak azt, hogy ne keveredjék abba hiba, mert azt nem kívánja sem Isten, sem az elöljáró iránti engedelmesség. Azért is igyekezzék mindig belső imába merülve maradni, s a testi munka folyamán ne hagyja azt abba. Akár egyék, akár igyék, akár világiakkal beszéljen és tárgyaljon, vagy akármi más dolgot is kelljen végeznie, tegye azt a mindenkor Istenre irányuló vágyodással és szívében feléje lángoló szeretettel, mert ez rendkivül fontos a belső magány szempontjából. ez utóbbi ugyanis megköveteli, hogy ne engedjük lelkünket rajtafeledkezni bármely, nem Istenre irányuló gondolaton, ellenben feledkezzünk meg mindazon egyéb dolgokról, amelyek vannak és múlnak ezen a nyomorúságos, rövid életnek folyamán. Ne akarjon tudni semmi mást, mint azt, hogy miképpen szolgálhatna jobban Istennek és hogyan tarthatná meg lelkiismeretesebben szerzetének szabályait.

Ha Kedvességed ezt a négy dolgot pontosan megtartja, akkor rövid időn belül tökéletes lesz, mert ezek egymást támogatják. Ellenben, hacsak az egyiket is elhanyagolja, akkor mindazt, amit a többi révén szerezni találna, ezen egynek a hiánya miatt elvesztené.

A tökéletesség elnyerésére négy tanács (3)

II.

A TÖKÉLETESSÉG ELNYERÉSÉRE VONATKOZÓ NÉGY TANÁCS

EGY SZERZETES SZÁMÁRA (3)

A harmadik tanács. Hogy a harmadik tanácsot életében megvalósíthassa, vagyis erénygyakorlatot folytathasson, ahhoz szükséges, hogy állhatatosan végezze a szerzete és az engedelmesség által reá rótt munkát, minden tekintet nélkül a világra s egyes-egyedül Istenért. Hogy pedig ezt megtehesse és e téren ne essen tévedésbe, sohase nézze azt, vajon kedvére van-e valamely munka vagy terhére; hogy szívesen végzi-e azt vagy szeretné abbahagyni, hanem csupán az lebegjen szeme előtt, hogy okos dolog azt Istenért végezni. Így kell tehát megtenni mindent, legyen az akár kellemes dolog, akár kellemetlen, pusztán azzal a célzattal, hogy Istennek szolgál vele.

Lélekerővel és ezzel az állhatatossággal pedig akkor fog dolgozni, s úgy fognak erényei gyorsan kifejlődni, ha mindig inkább fog hajlani a nehezebb, mint a könnyebb felé; ha szívesebben vállalja a keserveset, mint az édeset; ha készségesebben fogja a dolognak a nehezebbik és visszataszítóbb végét, mint a könnyebbet és vonzóbbat. Tehát sohase keresse azt, amiben kevesebb a kereszt s ami könnyű teher. Különben is minél nagyobb, annál könnyebb, mert hiszen Isten emeli azt. Igyekezzék mindig elérni, hogy testvéreit önnek elébe helyezzék minden kényelmi előnyök terén, ön pedig foglalja el mindig az legutolsó helyet, és pedig tegye azt a lehető legőszintébb szívvel-lélekkel. Ez ugyanis útja-módja annak, hogy az ember nagyobb legyen a lelki dolgok terén, amint azt maga az Úristen mondja az evangéliumában: “Qui se humiliat, exaltabitur.” “Aki megalázza magát, az fel fog magasztaltatni.”

A tökéletesség elnyerésére négy tanács (2)

II.

A TÖKÉLETESSÉG ELNYERÉSÉRE VONATKOZÓ NÉGY TANÁCS

EGY SZERZETES SZÁMÁRA[2]

II.

A második tanács. Hogy a második tanácshoz tarthassa magát és az, vagyis az önmegtagadás, hasznára legyen, szükséges szívébe vésnie azt az igazságot, hogy ön nem másért lépett a zárdába, mint csupán azért, hogy önön dolgozzanak, hogy önt az erényekben gyakoroltassák, vagyis hogy olyan legyen, mint az a kő, melyet ki kell faragni és simítani, mielőtt bele lehetne illeszteni az épületbe. Meg kell tehát értenie, hogy ahányan csak vannak a zárdában, azok valamennyien az Úristennek megbízottai, akiket csupán azért helyezett oda, hogy önnek önmegtagadásra adjanak alkalmat s ezáltal faragjanak és simítsanak rajta. Egyeseknek az a feladat jutott, hogy a nyelvükkel dolgozzák meg, olyanokat mondva önnek, amiket nem szívesen hall. Másoknak viszont az a tisztjük, hogy cselekedeteikkel kellemetlenkedjenek önnek s tegyenek olyanokat, amiket ön nem szívesen tűr el. Mások arra valók, hogy természetükkel szolgálják ugyanezt a célt, amennyiben egész valójukkal és eljárási módjukkal vannak terhére és okoznak önnek nehézséget. Ismét másoknál az önre vonatkozó felfogások és gondolatok a simító eszközök, amennyiben úgy érzi, vagy legalábbis úgy gondolja, hogy önt nem becsülik és nem szeretik. Önnek pedig mindezeket az önmegtagadási alkalmakat és ezeket a kellemetlenségeket belső türelemmel kell viselnie. Hallgatnia kell Isten iránti szeretetből, s meg kell értenie, hogy nem másért lépett a szerzetbe, mint azért, hogy megdolgozzák, s ilymódon méltóvá lehessen a mennyországra. Mert ha ez nem volna így, akkor nem lett volna értelme szerzetbe lépnie. Akkor jobb lett volna kinn maradnia a világban s keresnie saját kényelmét, becsületét, hitelét, előnyeit.

Erre a második tanácsra föltétlen szüksége van a szerzetesnek, ha teljesíteni akarja állapotbeli kötelmeit, ha meg akarja szerezni az igazi alázatosságot, a belső nyugalmat és a Szentlélekben való örömét. Ha ezt nem fogadja meg, akkor nem tud igazi szerzetes lenni, sőt azt sem tudja miért lett szerzetessé. Nem tudja keresni Krisztust, hanem csak önmagát. Nem talál békességet a lelkében, hanem sűrűn vétkezik és gyakran meghasonul önmagával. A szerzetben ugyanis soha sincs hiány nehézségekben, s maga az Úristen sem akarja, hogy hiány legyen bennük, mert hiszen azért vezeti oda a lelkeket, hogy próbára legyenek téve és megtisztuljanak; úgy, amint az aranyat is tűzzel és kalapáccsal dolgozzák meg. Úgy illik tehát, hogy legyen a zárdai életben bőségesen megpróbáltatás és kísértés emberek és rossz szellemek részéről, s legyen meg benne a szorongatásoknak és levertségnek tüze. Ezek közepette kell tehát a szerzetesnek gyakorolnia magát, s igyekeznie kell azokat mindig türelmesen és Isten akaratán való megnyugvással viselni. Tehát ne tegyen velük szemben úgy, hogy az ítélet napján az Úristen, ahelyett, hogy meg volna elégedve, kénytelen legyen önt elítélni azért, mert nem akarta Krisztus keresztjét türelmesen viselni. Igen sok szerzetes van, aki hasonló környezetben ezt nem érti meg jól s nehezen tudja elviselni a többieket. Az ilyenek a számadás napján majd nagy zavarban lesznek s be fogják látni, hogy mennyire tévedtek.