Ismertem Keresztes János atyát, beszéltem és érintkeztem vele sokszor és különféle alkalmakkor. Középtermetű ember volt, komoly, tiszteletreméltó arcú, kissé barna arcbőrű, de kellemes arckifejezésű. Beszélgetésben és társalgásban nyugodt, nagyon lelki irányú és lelki hasznára volt mindazoknak, akik hallották s vele érintkeztek. E tekintetben annyira rendkívüli és olyan mély volt, hogy akik csak találkoztak vele, férfiak és nők egyaránt, valamennyien lelkiekké lettek, áhítatra gerjedtek s megszerették az erényt. Nagyon értett az imához; erről és az Istennel való társalgásról igen magasztos fogalmai voltak, s ha ezek terén kétségekkel fordultak hozzá, mély bölcsességgel oldotta meg őket, úgyhogy a kérdezők nagyon meg voltak elégedve és igen előre haladtak. Barátja volt az összeszedettségnek és a kevés beszédűségnek; ritkán nevetett s akkor is nagy önmérséklettel. Ha valakit megdorgált, - sokszor volt ugyanis elöljáró - azt szelíd szigorral tette s atyai buzdítással tetézte, éspedig mindig csodálatos szelídséggel és komolysággal.
- Az első gondolat. - ,,Ellensége volt annak, hogy az elöljárók - főleg a reformáltak - keményen parancsolgassanak, s azért gyakran mondogatta, hogy: ,,Semmivel sem mutatja magát az ember annyira méltatlannak arra, hogy parancsolhasson, mint azzal, ha keményen parancsolgat. Hiszen ellenkezőleg, az elöljárónak arra kell törekednie, hogy alattvalói sohase távozzanak tőle szomorúan.” Sohasem beszélt fondorkodva vagy kétszínűen, mert ennek nagy ellensége volt.
- Második gondolat. - Azt szokta mondani, hogy a fondorkodások sértik a szerzetes rendnek őszinteségét és tisztaságát s igen nagy kárára vannak. Emberi okosságot tanítanak ugyanis, amitől a lelkek megbetegszenek.
- Harmadik gondolat. - A nagyravágyásról az volt a nézete, hogy szigorított szerzeteseknél úgyszólván gyógyíthatatlan betegség és minden többinél végzetesebb bűnös hajlam. Az ilyenek ugyanis az erénynek és a nagyobb tökéletességnek látszatával indokolják és szépítik hatalmi törekvéseiket és eljárási módjukat, ami által az ilyen hiba elleni küzdelem igen nehézzé, a szellemi betegség pedig még nehezebben lesz gyógyíthatóvá. Szerinte ez a bűn annyira hatalmas és vészes, hogy azokat, akik benne vannak, olyan bűnösökké teszi és életmódjukból és körülményeikből az ördög olyan bonyodalmas keveréket csinál, hogy még a legbölcsebb gyóntatók is alig tudnak rajtuk eligazodni, annyira belemásznak a legkülönbözőbb bűnökbe (Hasonlóan nyilatkozik a 15-19. pontokban). Állandóan kitartott az imában és Isten jelenlétében, nemkülönben buzdulatokban és röpimákban.
- Negyedik gondolat. - Azt mondta, hogy a szerzetes élete állandó szentbeszéd, illetve annak kellene lennie, melynek tárgya ez a naponta többször ismétlődő néhány szó; „Inkább meghalni vagy megszakadni, mint vétkezni.” Szerinte ezek a szavak tisztítják és nemesítik a lelket; növelik benne Isten szeretetét az elkövetett bűnök miatti fájdalmat és az erős fogadást, hogy soha többé meg nem bántja Istent.
- Ötödik gondolat. - Azt szokta mondani, hogy kétféle módon lehet ellenállni a bűnöknek és erényeket szerezni. Az egyik a közönséges és kevésbé tökéletes eljárás, amikor az ember a kísértésnek és bűnnek az ellenkező erény által áll ellent, amely erény letöri azt az illető kísértést, bűnös hajlamot vagy bűnt. Ha tehát, példának okáért, türelmetlenségre, vagy pedig bosszúállásra érzek a lelkemben kísértést valamely elszenvedett kár vagy sértő szó miatt, akkor elűzöm azt valami jó gondolattal, mondjuk a mi Urunk kínszenvedésére való megemlékezéssel, „aki, midőn kínoztatott, nem nyitotta fel száját”; vagy pedig azt fontolom meg, hogy mennyi lelki előnz származik abból, ha az ember tud szenvedni s le tudja magát győzni; vagy azt mérlegelem, hogy Isten küldi reánk a szenvedést, mert ezáltal akar bennünket feljavítani, és így tovább. Ezek a meggondolások indítanak azután arra, hogy elszenvedjem, sőt szívesen fogadjam az említett sértést, jogtalanságot, kárt, éspedig tegyem ezt Isten dicsőségére való tekintettel. A kísértéssel, bűnös hajlammal, vétekkel szemben kifejtett ilyetén eljárás megszüli a türelem erényét és helyes módja az ellenállásnak, habár nehézkes és kevésbé tökéletes.
- A bűnök és kísértések legyőzésének, nemkülönben az erények begyakorlásának van egy másik módja is, amely hasznosabb és tökéletesebb, s ez az, amikor a lélek minden különösebb megfontolások nélkül, pusztán Istenre irányuló buzdulatok és szerető gerjedelmek útján áll ellen a mi ellenségünk minden kísértésének, s a legtökéletesebb fokán nyeri el az erényeket. Azt állította, hogy ez lehetséges, éspedig a következő módon. Amikor megérezzük a legelső megmozdulását a kísértésnek valamely bűnre, például a testiségre, a haragra, a türelmetlenségre vagy valamely sértődés alkalmával a bosszúállásra stb., akkor ne az ellenkező erényt fordítsuk ellene, mint azt az előbbi módszerben szokás tenni, hanem azonnal keltsünk magunkban istenszereteti buzdulatot és emeljük fel lelkünket az Istennel való egyesüléshez. Ezen fölemelkedés révén ugyanis a lélek eltávozik a kísértés helyéről, Istenhez röppen, hozzá csatlakozik, s így az ellenség felsül, mert nincs közelében senki, akin sebet tudna ejteni. A lélek ugyanis ott van inkább, ahol szeret, mint ott, ahol a testet élteti; isteni módon ellopta a lelket a kísértés elől, az ellenség tehát nem tud semmit sem ütni vagy megragadni. A lélek ugyanis már nincs ott, ahol az ellenség meg akarta őt sebezni és megkínozni. Ilyenkor azután – ami igazán csodálatos dolog - a lélek mintegy megfeledkezve a bűn felé való akaratlan megmozdulásról, ott az ő szerelmese mellett s Ővele egyesülvén semmiféle hajlamot nem érez azon bűn iránt, amelyre őt az ördög kísérteni akarta és próbálta. Ennek magyarázata az, hogy ellopta a lelket, mint mondtam, úgyhogy az igazában nincs is már ott, illetve, azt is lehet mondani, hogy az ördög úgy van vele, mint egy holttesttel; melyet nem lehet kísérteni; úgy, mintha küzdeni kellene egy nemlétezővel, egy érzéketlennel, olyasmivel, amit egyáltalában nem lehet kísérteni.
- Ily módon születik meg a lélekben egy bizonyos hősies és csodálatos erény, amelyet az angyali doktor, Szent Tamás a tökéletesen megtisztult lélek erényének nevez. Ez az erény - mondja a Szent - akkor van meg a lélekben, mikor már Isten olyan magasra emelte, hogy egyáltalában nem érzi a bűnre való hajlamot, az ellenség csábítását és kísértését. Az ilyen lélekbe ugyanis az erény már igen mély gyökeret vert. Ebből származik azután az a magas tökéletesség, hogy semmibe se veszi, akár sértegetik, akár dicsérik, akár magasztalják, akár lebecsülik, akár rosszat mondanak róla, akár jót. Mivel ugyanis ezek a fölfelé irányuló buzdulatok és szerető gerjedelmek a lelket olyan magasztos és fenséges állapotba emelik, a legközvetlenebb és legsajátosabb hatásuk az, hogy az illető lélekkel elfeledtetnek mindent az Ő Szerelmesén, Jézus Krisztuson kívül. Innét van az, mint mondottuk, hogy a lélek Istennel lévén társalgásba merülve, a kísértéseknek nincs kit megsebezniük, mert nem tudnak oda felhatni, ahová a lélek emelkedett, illetve, ahová Isten emelte őt. „Nem közelít hozzád a rossz.” (Zsolt. 90, 10.)
- Itt azonban a nevezett Tisztelendő Keresztes János atya megjegyezte, hogy figyelmeztetni kell az újakat, akiknek Istenhez emelő szeretetaktusai még nem olyan buzgók és olyan könnyen fakadók, s akik még nem képesek egy ilyen buzdulat révén helyükről tökéletesen elmenni és Jegyesükkel egyesülni, hogy vigyázzanak. Vagyis, ha azt látják, hogy az ilyen buzdulat következtében még nem merül teljesen feledésbe a kísértésnek akaratlan bűnös hajlama, akkor ne mulasszák el felhasználni ellene minden egyéb fegyverüket, vagyis megfontolásaikat, amíg csak teljesen nem küzdik le a kísértést.
- Nekik tehát a következő módon kell ellenállniuk és küzdeniük: Először alkalmazzák a tőlük telhető legeslegbuzgóbb szeretetgerjedelmeket s tegyék és gyakorolják ezt sokszor. Mikor pedig látják, hogy ez nem elég, mert a kísértés erős, ők pedig még gyöngék, akkor szedjék elő az elmélkedéseknek és megfontolásoknak bevált fegyvereit, amelyekre úgy látják, a jelen küzdelemhez és győzelemhez szükségük van. Higgyék el, hogy az ellenállásnak ez a módja kitűnő, amennyiben magában foglalja a harcolásnak minden szükséges és lényeges fogását.
- Hatodik gondolat. - Azt is mondta, hogy a 118. zsoltárnak ezen szavai: „Emlékezzél meg szolgádnak adott szavadról, melyben nekem reményt adtál” - olyan erősek és hathatósak, hogy velük Istennél mindent ki lehet vinni.
- Hetedik gondolat. - Erősen állította, hogy ha az ember ájtatosan elmondja az evangéliumnak ezen szavait: „Nem tudtátok, hogy amik Atyáméi, azokban kell lennem?” - a lélekben kigyullad a vágy megtenni Krisztus Urunk példájára Isten akaratát, lángoló epedés támad benne szenvedni az Ő szerelméért és a lelkek üdvösségéért.
- Nyolcadik gondolat. - Mikor egyszer Ő Isteni Felsége rettenetes viharral akarta lerombolni és elpusztítani Konstantinápoly városát, hallani lehetett, amint az angyalok háromszor ismételték e szavakat: „Szent Isten, Szent, Hatalmas, Halhatatlan Isten, irgalmazz minékünk.” Amely imára Isten azonnal megbékült, s megszűnt a vihar, mely nagy károkat okozott és nagyobbakkal fenyegetett. Ezen eset kapcsán mondta, hogy ezek a szavak igen hatalmasak Istennel szemben bizonyos sajátos alkalmakkor, például tűzvész, árvíz, szelek, viharok, háborúk esetében vagy más olyan bajokban, melyek az ember lelkét, testét, becsületét, vagyonát stb. veszélyeztetik.
- Kilencedik gondolat. - Azt is mondta, hogy a felebarátunk üdvösségére irányuló vágy a lelki életből és a szemlélődésből fakad; mivel ugyanis ezt nekünk a Szabályunk teszi életcélunkká, magától értetődően kötelez bennünket arra és megparancsolja nekünk, hogy igyekezzünk felebarátunk előrehaladása és üdvössége érdekében buzgólkodni. A mi rendi Szabályunk ugyanis vegyes és összetett életet ír nekünk elő, amennyiben felöleli mindkettőt, mind a működő, mind a szemlélődő életet. Ezt választotta az Úr is a maga számára, mivel ez a legtökéletesebb, s azok a szerzetesrendek, amelyek ezt az életmódot választják és gyakorolják, ebből a szempontból tekintve a legtökéletesebbek. Meg kell azonban jegyezni, hogy mikor ő így beszélt és ezeket mondta, akkor még nem lett volna célszerű ezeket az eszméket tágabb körben terjeszteni, mert még igen csekély számban voltak a szerzetesek, s ezek az eszmék nyugtalaníthatták volna őket. Sőt inkább az ellenkezőt kellett hangsúlyozni, míg csak meg nem szaporodtak.
- Tizedik gondolat. (Kibővítése a 7. és 9.-nek.) - Magyarázva a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak már idézett szavait: ,,Nem tudtátok, hogy amik Atyáméi, azokban kell lennem?” - ezeket mondta: Ami itt az örök Atyáé, azt nem kell másra érteni, mint a világ megváltására és a lelkek üdvösségére, amennyiben Krisztus Urunk megvalósítja az örök Atya által előre elrendelt módozatokat. Ezen igazságnak megerősítésére írta le Areopagita Szent Dénes azt a csodaszép elvet, mely szerint „Minden isteninél istenibb együttműködni Istennel a lelkek üdvén.” Ami úgy értendő, hogy mindenegyes lénynek a maga körében és a saját fokozatán az a legmagasabb tökéletessége, ha Istent követve emelkedik és növekszik a saját tehetségének megfelelően; ami pedig még magasztosabb és istenibb, ha Őneki munkatársává szegődik a lelkek megtérítésében és megmentésében. Ugyanis e téren ragyognak Istennek saját cselekedetei s azért a legnagyobb dicsőség Őt ebben utánozni. Ezért nevezte Krisztus Urunk ezeket a dolgokat az Ő Atyja munkáinak, az Ő Atyja műveinek. Szerinte kétségbevonhatatlan igazság, hogy a felebaráttal való együttérzés annál jobban megnövekszik, minél inkább van a lélek Istennel szeretetben egyesülve. Mert minél jobban szereti Őt, annál inkább óhajtja, hogy ezt az ő Istenét mindenki szeresse és tisztelje, és minél erősebben epeszti ez a vágy, annál többet dolgozik ezen cél megvalósításán, mind imáival, mind más ehhez szükséges és reá nézve lehetséges gyakorlatokkal. Ennek a szeretetnek olyan nagy az ereje és hője, hogy akiket ennyire lefoglal Isten gondolata, azok nem képesek szűkkeblűen megelégedni az ő saját, egyéni üdvözülésükkel. Őket nem elégíti az ki, hogy egyedül menjenek be a mennyországba. Azért epedő, mennyei érzelemmel és fáradhatatlan igyekezettel vannak azon, hogy minél többet vigyenek be önmagukkal együtt az égbe. Ez mind abból A nagy szeretetből származik, mellyel Isten iránt viseltetnek; s ez tulajdonképpen a sajátos gyümölcse a tökéletes imának és szemlélésnek.
- Tizenegyedik gondolat. - Azt mondta, hogy két dolog szolgál szárnyul a léleknek az Istenhez való felröppenéshez és az Ővele való egyesüléshez, éspedig a részvétteljes együttérzés Krisztus Urunk halálával és felebarátainkkal. Mikor ugyanis a lélek részvéttel gondol a mi Urunk keresztjére és kínszenvedésére, föltétlenül eszébe jut az is, hogy abban Ő csakis a mi megváltásunkat hajtotta végbe. Ebből azután önkénytelenül igen hasznos eszméket és gondolatokat fog meríteni.
- Tizenkettedik gondolat. - Mikor az almódovar-del-campói zárdában egy alkalommal beszédet mondott a magányról, idézte boldog emlékezetű II. Piusz pápának szavait, melyek szerint a kósza szerzetes rosszabb az ördögnél; s azt mondta, hogy ha a szerzetes már elmegy valahová, csak olyan házba tegye be a lábát, ahol illedelmesen és tisztességtudóan folyik a társalgás.
- Tizenharmadik gondolat. - Elmagyarázta egyszer Szent Pál ezen szavait: ,,Az én apostoli mivoltom jelei végbemennek köztetek minden béketűrés, jelek és csodák és erők által” (2Kor 12,12), - amelyekből azt olvasta ki, hogy az Apostol elébe helyezi a türelmet a csodáknak. Szerinte tehát a türelem biztosabb jele az apostoli lelkületnek, mint az, ha valaki halottakat támaszt fel. Mármost, ami ezt az erényt illeti, én merem állítani, hogy Keresztes János atya valóban apostoli férfiú volt, mert páratlan türelemmel viselt el olyan szenvedéseket és fájdalmakat, melyek a Libanon cédrusait is ledöntötték volna.
- Tizennegyedik gondolat. - A nők gyóntatóiról lévén szó, mint e téren tapasztalt embernek az volt a nézete, hogy legyenek velük szemben inkább kissé szárazak, mert a nőkkel szemben tanúsított gyöngédség arra vezet, hogy a gyóntatóba szeretnek és semmi lelki hasznuk sincs a vezetésből. Azt mondta, hogy e téren elkövetett ilyen hibájáért az Úristen egyszer azzal büntette meg, hogy elleplezte előle egy nőnek egy súlyos bűnét, úgyhogy az hosszú időn át tévedésben tartotta. Nem tudott ugyanis őszinte lenni azért, mert ő (t. i. a Szent) udvarias volt vele szemben. De bár az Úr ezt a dolgot kezdetben így irányította, később úgy intézte, hogy más úton szerezzen tudomást a bűnről, éspedig magában a mi szerzetünkben, amint azt én magam is jól tudom.
- Tizenötödik gondolat. - Egy alkalommal azt mondta nekem, ha egyszer azt látnánk, hogy a rendünkből kiveszett az az udvariasság, mely olyan lényeges része a keresztényi és szerzetesi kormányzatnak, s helyébe az elöljárók részéről durvaság és vadság lépne fel, amint ez a barbároknál szokás, akkor sirassuk azt, mint valami holtat. Mert vajon ki látott valaha olyant, hogy az erényeket és az isteni dolgokat husánggal és legorombítással lehessen az emberekbe verni? Erre vonatkozólag idézte Ezekiel prófétát: „Keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk.” (Ez 34, 4)
- Tizenhatodik gondolat. - Szerinte, mikor a szerzeteseket ilyen ésszerűtlen szigorral nevelik, sokkal kislelkűebbekké válnak, semhogy képesek lennének megérteni magasabb erényből fakadó cselekedeteket. Olyanokká lesznek, mintha vadállatok között nevelkedtek volna. Ezt fejezi ki Szent Tamás 20. opusculumában, a Fejedelmek kormányzatáról szóló értekezésének 3. fejezetében: ,,A dolog természetéből folyik, hogy a zsarnoki kormányzat alatt nevelődött emberek szolgalelkűekké lesznek és alkalmatlanokká minden erőslelkű férfias munkára.” Idézte Szent Pált is, aki ezt mondja; ,,Atyák, ne keltsetek fiaitokban méltatlankodást, nehogy kislelkűekké legyenek.” (Kol 3,21)
- Tizenhetedik gondolat. - Szerinte, mikor a szerzeteseket ilyen módon nevelik, ördögi cselvetés is lehet a dologban, mert ha hozzászoktatják őket ehhez a remegéshez, nem lesz senki, aki az elöljárót figyelmeztetni merje vagy ellenvéleményt kockáztasson meg olyan esetben, amikor téved. Ha pedig ezen vagy más úton a rend odáig jutna, hogy a benne súllyal bírók a káptalanokon és összejöveteleken és más alkalmakkor nem mernék kimondani azt, amire őket a szeretet és igazság törvénye kötelezi, s tennék ezt akár gyöngeségből, akár kislelkűségből, akár az elöljárótól való félelmükben, nehogy elessenek valamely hivatalra való megválasztatástól (ami szembeszökő nagyravágyás), akkor tekintsék a rendet elveszettnek és teljesen ellazultnak.
- Tizennyolcadik gondolat. - Azt is erősítette a jó Keresztes János atya, hogy szerinte jobb volna, ha ilyen körülmények között nem is tenne benne senki fogadalmat, mert hiszen így csupán a nagyravágyás bűne érvényesülne benne az igazság és a szeretet erénye helyett. S hogy ez világosan kitűnik a káptalanokon, amikor senki sem lép fel ellenvéleménnyel, hanem mindent helybenhagynak, mindenre szemet hunynak, s mindenki csupán arra törekszik, hogy megkapja a maga falatját. Ennek folytán pedig a közérdek súlyos kárt szenved és terjed a nagyravágyás bűne.
- Tizenkilencedik gondolat. - Hogy ezt kíméletlenül föl kell jelenteni, mert végzetes bűn s ellenkezik a közérdekkel. S valahányszor így beszélt, előzőleg hosszasan imádkozott és társalgott a mi Urunkkal.
- Huszadik gondolat. - Azt mondta, az elöljáróknak sokat kellene imádkozniuk, hogy Isten adja meg nekik a szerzetesi okosságot s így képesek legyenek a reájuk bízott lelkeket a mennyország felé vezetni. Nagyon dicsérte e tekintetben a Háromkirályról nevezett Ágoston atyát ezen erénye miatt, amennyiben ez különösen megvolt benne.
- Huszonegyedik gondolat. - Néhányszor hallottam tőle, hogy nincs az a körmönfont, ügyes hazugság, amelyről ha az illető hosszabb ideig folytatja, ki ne derülne, hogy hazugság.
- Huszonkettedik gondolat. - De olyan fényesség angyalának mezébe öltözött ördög sincsen, akit ha jól megnézzük, ne sikerülne lelepleznünk.
- Huszonharmadik gondolat. - Nincs olyan ügyes és ravasz képmutató, akit néhányszori megfigyelés után föl ne ismernénk.
- Huszonnegyedik gondolat. - Egy alkalommal, mikor egy elöljáró igen szigorúan büntetett meg valakit, ezt az isteni eszmét fejezte ki: ,,A keresztényeknek s még inkább a szerzeteseknek mindig gondolniuk kellene arra, hogy mikor a testet megbüntetik, ne ártsanak a léleknek. Ne legyenek tehát kegyetlenek, mint a zsarnokok és azok, kiknek elvük gorombán kormányozni. Szerinte a főnököknek gyakorta el kellene olvasniuk Izajás 52. fejezetének 1-4. versét és Szent Pál 2. korinthusi levelének 13. fejezetéből a 10. verset.
- Utolsó gondolat. - Mikor egyszer egy jelöltnek beöltöztetésére kértek tőle engedélyt, de más alkalmakkor is szokta mondani, hogy ne fogadják be az olyant, akinek a szája rossz szagú. Szerinte, ez onnét van, hogy az illetőnek belső részei nincsenek rendben, márpedig az ilyenek rendesen rosszra hajlók, gorombák, hazugok, félénkek, zúgolódók stb. Ugyanis a bölcselet tanítja, hogy a lélek hajlamai követik a testnek szervezeti tulajdonságait.
Ezekre emlékszem most. Ha még más találna eszembe jutni, bátorkodom majd értesíteni Generális Atyánkat, hogy megfeleljek a kapott parancsnak.
Kelt Mexikóban, 1618 március 20-án.
A Vértanúkról nevezett Elizeus testvér.
