A lelki életre vonatkozó gondolatok

     

      A kapott parancs értelmében - mondja A Vértanúkról nevezett Tiszteletreméltó Elizeus atya - állítom és kijelentem a következőket:

      Ismertem Keresztes János atyát, beszéltem és érintkeztem vele sokszor és különféle alkalmakkor. Középtermetű ember volt, komoly, tiszteletreméltó arcú, kissé barna arcbőrű, de kellemes arckifejezésű. Beszélgetésben és társalgásban nyugodt, nagyon lelki irányú és lelki hasznára volt mindazoknak, akik hallották s vele érintkeztek. E tekintetben annyira rendkívüli és olyan mély volt, hogy akik csak találkoztak vele, férfiak és nők egyaránt, valamennyien lelkiekké lettek, áhítatra gerjedtek s megszerették az erényt. Nagyon értett az imához; erről és az Istennel való társalgásról igen magasztos fogalmai voltak, s ha ezek terén kétségekkel fordultak hozzá, mély bölcsességgel oldotta meg őket, úgyhogy a kérdezők nagyon meg voltak elégedve és igen előre haladtak. Barátja volt az összeszedettségnek és a kevés beszédűségnek; ritkán nevetett s akkor is nagy önmérséklettel. Ha valakit megdorgált, - sokszor volt ugyanis elöljáró - azt szelíd szigorral tette s atyai buzdítással tetézte, éspedig mindig csodálatos szelídséggel és komolysággal. 

• Az első gondolat. - ,,Ellensége volt annak, hogy az elöljárók - főleg a reformáltak - keményen parancsolgassanak, s azért gyakran mondogatta, hogy: ,,Semmivel sem mutatja magát az ember annyira méltatlannak arra, hogy parancsolhasson, mint azzal, ha keményen parancsolgat. Hiszen ellenkezőleg, az elöljárónak arra kell törekednie, hogy alattvalói sohase távozzanak tőle szomorúan.” Sohasem beszélt fondorkodva vagy kétszínűen, mert ennek nagy ellensége volt. 
• Második gondolat. - Azt szokta mondani, hogy a fondorkodások sértik a szerzetes rendnek őszinteségét és tisztaságát s igen nagy kárára vannak. Emberi okosságot tanítanak ugyanis, amitől a lelkek megbetegszenek. 
•  Harmadik gondolat. - A nagyravágyásról az volt a nézete, hogy szigorított szerzeteseknél úgyszólván gyógyíthatatlan betegség és minden többinél végzetesebb bűnös hajlam. Az ilyenek ugyanis az erénynek és a nagyobb tökéletességnek látszatával indokolják és szépítik hatalmi törekvéseiket és eljárási módjukat, ami által az ilyen hiba elleni küzdelem igen nehézzé, a szellemi betegség pedig még nehezebben lesz gyógyíthatóvá. Szerinte ez a bűn annyira hatalmas és vészes, hogy azokat, akik benne vannak, olyan bűnösökké teszi és életmódjukból és körülményeikből az ördög olyan bonyodalmas keveréket csinál, hogy még a legbölcsebb gyóntatók is alig tudnak rajtuk eligazodni, annyira belemásznak a legkülönbözőbb bűnökbe (Hasonlóan nyilatkozik a 15-19. pontokban). Állandóan kitartott az imában és Isten jelenlétében, nemkülönben buzdulatokban és röpimákban. 
•  Negyedik gondolat. - Azt mondta, hogy a szerzetes élete állandó szentbeszéd, illetve annak kellene lennie, melynek tárgya ez a naponta többször ismétlődő néhány szó; „Inkább meghalni vagy megszakadni, mint vétkezni.” Szerinte ezek a szavak tisztítják és nemesítik a lelket; növelik benne Isten szeretetét az elkövetett bűnök miatti fájdalmat és az erős fogadást, hogy soha többé meg nem bántja Istent. 
•  Ötödik gondolat. - Azt szokta mondani, hogy kétféle módon lehet ellenállni a bűnöknek és erényeket szerezni. Az egyik a közönséges és kevésbé tökéletes eljárás, amikor az ember a kísértésnek és bűnnek az ellenkező erény által áll ellent, amely erény letöri azt az illető kísértést, bűnös hajlamot vagy bűnt. Ha tehát, példának okáért, türelmetlenségre, vagy pedig bosszúállásra érzek a lelkemben kísértést valamely elszenvedett kár vagy sértő szó miatt, akkor elűzöm azt valami jó gondolattal, mondjuk a mi Urunk kínszenvedésére való megemlékezéssel, „aki, midőn kínoztatott, nem nyitotta fel száját”; vagy pedig azt fontolom meg, hogy mennyi lelki előnz származik abból, ha az ember tud szenvedni s le tudja magát győzni; vagy azt mérlegelem, hogy Isten küldi reánk a szenvedést, mert ezáltal akar bennünket feljavítani, és így tovább. Ezek a meggondolások indítanak azután arra, hogy elszenvedjem, sőt szívesen fogadjam az említett sértést, jogtalanságot, kárt, éspedig tegyem ezt Isten dicsőségére való tekintettel. A kísértéssel, bűnös hajlammal, vétekkel szemben kifejtett ilyetén eljárás megszüli a türelem erényét és helyes módja az ellenállásnak, habár nehézkes és kevésbé tökéletes. 
• A bűnök és kísértések legyőzésének, nemkülönben az erények begyakorlásának van egy másik módja is, amely hasznosabb és tökéletesebb, s ez az, amikor a lélek minden különösebb megfontolások nélkül, pusztán Istenre irányuló buzdulatok és szerető gerjedelmek útján áll ellen a mi ellenségünk minden kísértésének, s a legtökéletesebb fokán nyeri el az erényeket. Azt állította, hogy ez lehetséges, éspedig a következő módon. Amikor megérezzük a legelső megmozdulását a kísértésnek valamely bűnre, például a testiségre, a haragra, a türelmetlenségre vagy valamely sértődés alkalmával a bosszúállásra stb., akkor ne az ellenkező erényt fordítsuk ellene, mint azt az előbbi módszerben szokás tenni, hanem azonnal keltsünk magunkban istenszereteti buzdulatot és emeljük fel lelkünket az Istennel való egyesüléshez. Ezen fölemelkedés révén ugyanis a lélek eltávozik a kísértés helyéről, Istenhez röppen, hozzá csatlakozik, s így az ellenség felsül, mert nincs közelében senki, akin sebet tudna ejteni. A lélek ugyanis ott van inkább, ahol szeret, mint ott, ahol a testet élteti; isteni módon ellopta a lelket a kísértés elől, az ellenség tehát nem tud semmit sem ütni vagy megragadni. A lélek ugyanis már nincs ott, ahol az ellenség meg akarta őt sebezni és megkínozni. Ilyenkor azután – ami igazán csodálatos dolog - a lélek mintegy megfeledkezve a bűn felé való akaratlan megmozdulásról, ott az ő szerelmese mellett s Ővele egyesülvén semmiféle hajlamot nem érez azon bűn iránt, amelyre őt az ördög kísérteni akarta és próbálta. Ennek magyarázata az, hogy ellopta a lelket, mint mondtam, úgyhogy az igazában nincs is már ott, illetve, azt is lehet mondani, hogy az ördög úgy van vele, mint egy holttesttel; melyet nem lehet kísérteni; úgy, mintha küzdeni kellene egy nemlétezővel, egy érzéketlennel, olyasmivel, amit egyáltalában nem lehet kísérteni.
• Ily módon születik meg a lélekben egy bizonyos hősies és csodálatos erény, amelyet az angyali doktor, Szent Tamás a tökéletesen megtisztult lélek erényének nevez. Ez az erény - mondja a Szent - akkor van meg a lélekben, mikor már Isten olyan magasra emelte, hogy egyáltalában nem érzi a bűnre való hajlamot, az ellenség csábítását és kísértését. Az ilyen lélekbe ugyanis az erény már igen mély gyökeret vert. Ebből származik azután az a magas tökéletesség, hogy semmibe se veszi, akár sértegetik, akár dicsérik, akár magasztalják, akár lebecsülik, akár rosszat mondanak róla, akár jót. Mivel ugyanis ezek a fölfelé irányuló buzdulatok és szerető gerjedelmek a lelket olyan magasztos és fenséges állapotba emelik, a legközvetlenebb és legsajátosabb hatásuk az, hogy az illető lélekkel elfeledtetnek mindent az Ő Szerelmesén, Jézus Krisztuson kívül. Innét van az, mint mondottuk, hogy a lélek Istennel lévén társalgásba merülve, a kísértéseknek nincs kit megsebezniük, mert nem tudnak oda felhatni, ahová a lélek emelkedett, illetve, ahová Isten emelte őt. „Nem közelít hozzád a rossz.” (Zsolt. 90, 10.) 
• Itt azonban a nevezett Tisztelendő Keresztes János atya megjegyezte, hogy figyelmeztetni kell az újakat, akiknek Istenhez emelő szeretetaktusai még nem olyan buzgók és olyan könnyen fakadók, s akik még nem képesek egy ilyen buzdulat révén helyükről tökéletesen elmenni és Jegyesükkel egyesülni, hogy vigyázzanak. Vagyis, ha azt látják, hogy az ilyen buzdulat következtében még nem merül teljesen feledésbe a kísértésnek akaratlan bűnös hajlama, akkor ne mulasszák el felhasználni ellene minden egyéb fegyverüket, vagyis megfontolásaikat, amíg csak teljesen nem küzdik le a kísértést. 
• Nekik tehát a következő módon kell ellenállniuk és küzdeniük: Először alkalmazzák a tőlük telhető legeslegbuzgóbb szeretetgerjedelmeket s tegyék és gyakorolják ezt sokszor. Mikor pedig látják, hogy ez nem elég, mert a kísértés erős, ők pedig még gyöngék, akkor szedjék elő az elmélkedéseknek és megfontolásoknak bevált fegyvereit, amelyekre úgy látják, a jelen küzdelemhez és győzelemhez szükségük van. Higgyék el, hogy az ellenállásnak ez a módja kitűnő, amennyiben magában foglalja a harcolásnak minden szükséges és lényeges fogását. 

•  Hatodik gondolat. - Azt is mondta, hogy a 118. zsoltárnak ezen szavai: „Emlékezzél meg szolgádnak adott szavadról, melyben nekem reményt adtál” - olyan erősek és hathatósak, hogy velük Istennél mindent ki lehet vinni. 
• Hetedik gondolat. - Erősen állította, hogy ha az ember ájtatosan elmondja az evangéliumnak ezen szavait: „Nem tudtátok, hogy amik Atyáméi, azokban kell lennem?” - a lélekben kigyullad a vágy megtenni Krisztus Urunk példájára Isten akaratát, lángoló epedés támad benne szenvedni az Ő szerelméért és a lelkek üdvösségéért. 
• Nyolcadik gondolat. - Mikor egyszer Ő Isteni Felsége rettenetes viharral akarta lerombolni és elpusztítani Konstantinápoly városát, hallani lehetett, amint az angyalok háromszor ismételték e szavakat: „Szent Isten, Szent, Hatalmas, Halhatatlan Isten, irgalmazz minékünk.” Amely imára Isten azonnal megbékült, s megszűnt a vihar, mely nagy károkat okozott és nagyobbakkal fenyegetett. Ezen eset kapcsán mondta, hogy ezek a szavak igen hatalmasak Istennel szemben bizonyos sajátos alkalmakkor, például tűzvész, árvíz, szelek, viharok, háborúk esetében vagy más olyan bajokban, melyek az ember lelkét, testét, becsületét, vagyonát stb. veszélyeztetik. 
• Kilencedik gondolat. - Azt is mondta, hogy a felebarátunk üdvösségére irányuló vágy a lelki életből és a szemlélődésből fakad; mivel ugyanis ezt nekünk a Szabályunk teszi életcélunkká, magától értetődően kötelez bennünket arra és megparancsolja nekünk, hogy igyekezzünk felebarátunk előrehaladása és üdvössége érdekében buzgólkodni. A mi rendi Szabályunk ugyanis vegyes és összetett életet ír nekünk elő, amennyiben felöleli mindkettőt, mind a működő, mind a szemlélődő életet. Ezt választotta az Úr is a maga számára, mivel ez a legtökéletesebb, s azok a szerzetesrendek, amelyek ezt az életmódot választják és gyakorolják, ebből a szempontból tekintve a legtökéletesebbek. Meg kell azonban jegyezni, hogy mikor ő így beszélt és ezeket mondta, akkor még nem lett volna célszerű ezeket az eszméket tágabb körben terjeszteni, mert még igen csekély számban voltak a szerzetesek, s ezek az eszmék nyugtalaníthatták volna őket. Sőt inkább az ellenkezőt kellett hangsúlyozni, míg csak meg nem szaporodtak. 
• Tizedik gondolat. (Kibővítése a 7. és 9.-nek.) - Magyarázva a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak már idézett szavait: ,,Nem tudtátok, hogy amik Atyáméi, azokban kell lennem?” - ezeket mondta: Ami itt az örök Atyáé, azt nem kell másra érteni, mint a világ megváltására és a lelkek üdvösségére, amennyiben Krisztus Urunk megvalósítja az örök Atya által előre elrendelt módozatokat. Ezen igazságnak megerősítésére írta le Areopagita Szent Dénes azt a csodaszép elvet, mely szerint „Minden isteninél istenibb együttműködni Istennel a lelkek üdvén.” Ami úgy értendő, hogy mindenegyes lénynek a maga körében és a saját fokozatán az a legmagasabb tökéletessége, ha Istent követve emelkedik és növekszik a saját tehetségének megfelelően; ami pedig még magasztosabb és istenibb, ha Őneki munkatársává szegődik a lelkek megtérítésében és megmentésében. Ugyanis e téren ragyognak Istennek saját cselekedetei s azért a legnagyobb dicsőség Őt ebben utánozni. Ezért nevezte Krisztus Urunk ezeket a dolgokat az Ő Atyja munkáinak, az Ő Atyja műveinek. Szerinte kétségbevonhatatlan igazság, hogy a felebaráttal való együttérzés annál jobban megnövekszik, minél inkább van a lélek Istennel szeretetben egyesülve. Mert minél jobban szereti Őt, annál inkább óhajtja, hogy ezt az ő Istenét mindenki szeresse és tisztelje, és minél erősebben epeszti ez a vágy, annál többet dolgozik ezen cél megvalósításán, mind imáival, mind más ehhez szükséges és reá nézve lehetséges gyakorlatokkal. Ennek a szeretetnek olyan nagy az ereje és hője, hogy akiket ennyire lefoglal Isten gondolata, azok nem képesek szűkkeblűen megelégedni az ő saját, egyéni üdvözülésükkel. Őket nem elégíti az ki, hogy egyedül menjenek be a mennyországba. Azért epedő, mennyei érzelemmel és fáradhatatlan igyekezettel vannak azon, hogy minél többet vigyenek be önmagukkal együtt az égbe. Ez mind abból A nagy szeretetből származik, mellyel Isten iránt viseltetnek; s ez tulajdonképpen a sajátos gyümölcse a tökéletes imának és szemlélésnek. 
• Tizenegyedik gondolat. - Azt mondta, hogy két dolog szolgál szárnyul a léleknek az Istenhez való felröppenéshez és az Ővele való egyesüléshez, éspedig a részvétteljes együttérzés Krisztus Urunk halálával és felebarátainkkal. Mikor ugyanis a lélek részvéttel gondol a mi Urunk keresztjére és kínszenvedésére, föltétlenül eszébe jut az is, hogy abban Ő csakis a mi megváltásunkat hajtotta végbe. Ebből azután önkénytelenül igen hasznos eszméket és gondolatokat fog meríteni. 
•  Tizenkettedik gondolat. - Mikor az almódovar-del-campói zárdában egy alkalommal beszédet mondott a magányról, idézte boldog emlékezetű II. Piusz pápának szavait, melyek szerint a kósza szerzetes rosszabb az ördögnél; s azt mondta, hogy ha a szerzetes már elmegy valahová, csak olyan házba tegye be a lábát, ahol illedelmesen és tisztességtudóan folyik a társalgás. 
• Tizenharmadik gondolat. - Elmagyarázta egyszer Szent Pál ezen szavait: ,,Az én apostoli mivoltom jelei végbemennek köztetek minden béketűrés, jelek és csodák és erők által” (2Kor 12,12), - amelyekből azt olvasta ki, hogy az Apostol elébe helyezi a türelmet a csodáknak. Szerinte tehát a türelem biztosabb jele az apostoli lelkületnek, mint az, ha valaki halottakat támaszt fel. Mármost, ami ezt az erényt illeti, én merem állítani, hogy Keresztes János atya valóban apostoli férfiú volt, mert páratlan türelemmel viselt el olyan szenvedéseket és fájdalmakat, melyek a Libanon cédrusait is ledöntötték volna. 
• Tizennegyedik gondolat. - A nők gyóntatóiról lévén szó, mint e téren tapasztalt embernek az volt a nézete, hogy legyenek velük szemben inkább kissé szárazak, mert a nőkkel szemben tanúsított gyöngédség arra vezet, hogy a gyóntatóba szeretnek és semmi lelki hasznuk sincs a vezetésből. Azt mondta, hogy e téren elkövetett ilyen hibájáért az Úristen egyszer azzal büntette meg, hogy elleplezte előle egy nőnek egy súlyos bűnét, úgyhogy az hosszú időn át tévedésben tartotta. Nem tudott ugyanis őszinte lenni azért, mert ő (t. i. a Szent) udvarias volt vele szemben. De bár az Úr ezt a dolgot kezdetben így irányította, később úgy intézte, hogy más úton szerezzen tudomást a bűnről, éspedig magában a mi szerzetünkben, amint azt én magam is jól tudom. 
• Tizenötödik gondolat. - Egy alkalommal azt mondta nekem, ha egyszer azt látnánk, hogy a rendünkből kiveszett az az udvariasság, mely olyan lényeges része a keresztényi és szerzetesi kormányzatnak, s helyébe az elöljárók részéről durvaság és vadság lépne fel, amint ez a barbároknál szokás, akkor sirassuk azt, mint valami holtat. Mert vajon ki látott valaha olyant, hogy az erényeket és az isteni dolgokat husánggal és legorombítással lehessen az emberekbe verni? Erre vonatkozólag idézte Ezekiel prófétát: „Keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk.” (Ez 34, 4) 
• Tizenhatodik gondolat. - Szerinte, mikor a szerzeteseket ilyen ésszerűtlen szigorral nevelik, sokkal kislelkűebbekké válnak, semhogy képesek lennének megérteni magasabb erényből fakadó cselekedeteket. Olyanokká lesznek, mintha vadállatok között nevelkedtek volna. Ezt fejezi ki Szent Tamás 20. opusculumában, a Fejedelmek kormányzatáról szóló értekezésének 3. fejezetében: ,,A dolog természetéből folyik, hogy a zsarnoki kormányzat alatt nevelődött emberek szolgalelkűekké lesznek és alkalmatlanokká minden erőslelkű férfias munkára.” Idézte Szent Pált is, aki ezt mondja; ,,Atyák, ne keltsetek fiaitokban méltatlankodást, nehogy kislelkűekké legyenek.” (Kol 3,21) 
• Tizenhetedik gondolat. - Szerinte, mikor a szerzeteseket ilyen módon nevelik, ördögi cselvetés is lehet a dologban, mert ha hozzászoktatják őket ehhez a remegéshez, nem lesz senki, aki az elöljárót figyelmeztetni merje vagy ellenvéleményt kockáztasson meg olyan esetben, amikor téved. Ha pedig ezen vagy más úton a rend odáig jutna, hogy a benne súllyal bírók a káptalanokon és összejöveteleken és más alkalmakkor nem mernék kimondani azt, amire őket a szeretet és igazság törvénye kötelezi, s tennék ezt akár gyöngeségből, akár kislelkűségből, akár az elöljárótól való félelmükben, nehogy elessenek valamely hivatalra való megválasztatástól (ami szembeszökő nagyravágyás), akkor tekintsék a rendet elveszettnek és teljesen ellazultnak. 
• Tizennyolcadik gondolat. - Azt is erősítette a jó Keresztes János atya, hogy szerinte jobb volna, ha ilyen körülmények között nem is tenne benne senki fogadalmat, mert hiszen így csupán a nagyravágyás bűne érvényesülne benne az igazság és a szeretet erénye helyett. S hogy ez világosan kitűnik a káptalanokon, amikor senki sem lép fel ellenvéleménnyel, hanem mindent helybenhagynak, mindenre szemet hunynak, s mindenki csupán arra törekszik, hogy megkapja a maga falatját. Ennek folytán pedig a közérdek súlyos kárt szenved és terjed a nagyravágyás bűne. 
• Tizenkilencedik gondolat. - Hogy ezt kíméletlenül föl kell jelenteni, mert végzetes bűn s ellenkezik a közérdekkel. S valahányszor így beszélt, előzőleg hosszasan imádkozott és társalgott a mi Urunkkal. 
• Huszadik gondolat. - Azt mondta, az elöljáróknak sokat kellene imádkozniuk, hogy Isten adja meg nekik a szerzetesi okosságot s így képesek legyenek a reájuk bízott lelkeket a mennyország felé vezetni. Nagyon dicsérte e tekintetben a Háromkirályról nevezett Ágoston atyát ezen erénye miatt, amennyiben ez különösen megvolt benne. 
• Huszonegyedik gondolat. - Néhányszor hallottam tőle, hogy nincs az a körmönfont, ügyes hazugság, amelyről ha az illető hosszabb ideig folytatja, ki ne derülne, hogy hazugság. 
• Huszonkettedik gondolat. - De olyan fényesség angyalának mezébe öltözött ördög sincsen, akit ha jól megnézzük, ne sikerülne lelepleznünk. 
• Huszonharmadik gondolat. - Nincs olyan ügyes és ravasz képmutató, akit néhányszori megfigyelés után föl ne ismernénk. 
• Huszonnegyedik gondolat. - Egy alkalommal, mikor egy elöljáró igen szigorúan büntetett meg valakit, ezt az isteni eszmét fejezte ki: ,,A keresztényeknek s még inkább a szerzeteseknek mindig gondolniuk kellene arra, hogy mikor a testet megbüntetik, ne ártsanak a léleknek. Ne legyenek tehát kegyetlenek, mint a zsarnokok és azok, kiknek elvük gorombán kormányozni. Szerinte a főnököknek gyakorta el kellene olvasniuk Izajás 52. fejezetének 1-4. versét és Szent Pál 2. korinthusi levelének 13. fejezetéből a 10. verset. 
• Utolsó gondolat. - Mikor egyszer egy jelöltnek beöltöztetésére kértek tőle engedélyt, de más alkalmakkor is szokta mondani, hogy ne fogadják be az olyant, akinek a szája rossz szagú. Szerinte, ez onnét van, hogy az illetőnek belső részei nincsenek rendben, márpedig az ilyenek rendesen rosszra hajlók, gorombák, hazugok, félénkek, zúgolódók stb. Ugyanis a bölcselet tanítja, hogy a lélek hajlamai követik a testnek szervezeti tulajdonságait. 

      Ezekre emlékszem most. Ha még más találna eszembe jutni, bátorkodom majd értesíteni Generális Atyánkat, hogy megfeleljek a kapott parancsnak. 

Kelt Mexikóban, 1618 március 20-án. 

A Vértanúkról nevezett Elizeus testvér.

A legfőbb tökéletességre vezető tizenkét csillag

Istenszeretet, 

emberszeretet, 

engedelmesség, 

tisztaság, 

szegénység, 

jelenlét a zsolozsmán, 

vezeklés, 

alázatosság, 

önmegtagadás, 

ima, 

csendhallgatás, 

békesség.

C) MÁS TANÁCSOK

 1. Minél; jobban távozol a földi dolgoktól, annál jobban közeledel az égiekhez és annál többet találsz Istenben. 

 2. Aki minden számára meg tudna halni, életet találna mindenben. 

 3. Kerüld a rosszat, tedd a jót és keresd a békét. 

 4. Aki panaszkodik és megszól, az nem tökéletes, sőt még csak nem is jó keresztény. 

 5. Az az alázatos, aki saját semmiségébe rejtőzik és Istennek tudja magát átadni. 

 6. Az a szelíd, aki tud tűrni embertársától s tudja eltűrni önmagát. 

 7. Ha tökéletes akarsz lenni, add el akaratodat, add azt a szegényeknek; jer Krisztushoz szelídségért és alázatosságért s kövesd a Kálváriáig és a sírig. 

 8. Aki önmagában bizakodik, rosszabb az ördögnél. 

 9. Aki nem szereti embertársát, az irtózik Istentől. 

10. Aki lagymatagul cselekszik, közel van a bukáshoz. 

11. Aki kerüli az imát, az kerül minden jót. 

12. Többet ér megfékezni a nyelvet, mint kenyéren és vízen böjtölni. 

13. Többet ér Istenért szenvedni, mint csodákat tenni. 

14. Ó, milyen kincsek lesznek azok, amelyeket majd élvezünk, mikor látjuk a legszentebb Szentháromságot! 

Más tanácsok és elvek (347 - 365)

A fösvénység 

347. Habár az ideiglenes javak önmagukban véve nem okoznak szükségképen bűnt, azért mégis, rendes körülmények között az ember szíve gyarlóságból hozzájuk tapad és elfordul Istentől, ami bűn. Ezért mondja a Bölcs, hogy a gazdag nem marad ment a bűntől. 

348. Nem e világ g dolgai foglalják el a lelket s nem azok ártanak neki, mert hiszen nem hatolnak belé ők maguk, hanem csupán az irántuk való szeretet és az utánuk való vágyakozás teszik ezt, mert ezek bent lakoznak a lélekben. 

349. Hiú dolog gyermekek után vágyakozni, amint egyesek teszik, akik e miatt telejajgatják a világot, mert hiszen nem tudhatják, vajon jók lesznek-e és szolgálni fognak-e Istennek, s hogy az a boldogság, melyet tőlük remélnek, nem változik-e fájdalommá, szenvedéssé és szomorúsággá.

A lelki szegénység 

350. Éljen úgy, mintha ezen a világon nem léteznék más, mint Isten és ön, hogy ily módon szívét ne köthesse le semmiféle emberi dolog. 

351. Ha el akarod érni a szent összeszedettséget, ne haladj az elfogadások, hanem a visszautasítások útján.

352. Legyen önben állandó a mindenről való belső lemondás s ne keressen örömet semmi mulandóban, akkor lelkét olyan kincsek számára szedi össze, melyekről fogalma sincs. 

353. Isten végtelen kincsei nem férnek bele másba, mint az üres és magányos szívbe. 

354. Amennyire önön áll, ne tagadja meg semmijét mástól, bármennyire volna is szüksége rá. 

355. Uralkodjék lelkedben mindig az a hajlam, hogy nem a könnyebbet, hanem a nehezebbet vállalod mindig szívesebben; nem az élvezetest, hanem a kellemetlent; nem a magasabbat és értékesebbet, hanem az alacsonyabbat és megvetettebbet; nem a többet, hanem a kevesebbet; nem azt, amiben az ember szeret valamit, hanem azt, amiben semmit sem szeret; nem keresve a dolgok javát, hanem a rosszabbját. Arra vágyódva Jézus Krisztus iránti szeretetből, hogy az e világon létező legnagyobb lemondásba, nincstelenségbe, szegénységbe tudjon eljutni. 

356. Nem fogod másnak szükségét érezni, mint annak, amihez a szívedet hozzátapasztottad, mert a lelki szegény a nincstelenségben a legmegelégedettebb és legvígabb; aki pedig a semmit szereti, az mindenben bőséget érez. 

357. A lelki szegények bőkezűen adják oda mindenüket s örülnek annak, hogy Isten és embertársuk iránti szeretetből. megfoszthatták magukat valamitől, mert mindenben ezen erény törvényei vezetik őket. 

358. A lelki szegénység az áhítatgyakorlatoknak csupán a lényegét nézi s azt használja, ami elégséges ahhoz. Következőleg terhére van az erre szolgáló látható eszközök sokfélesége és különlegessége. 

359. Azt a lelket, mely elvonatkozik a külsőségektől, mely ment az isteni dolgokra irányuló birtoklási vágytól, azt sem nem hátráltatják a kedvező körülmények, sem nem sújtja le a balsors. 

360. A szegényt, ha ruhátlan, felruházzák; azt a lelket pedig, mely leveti magáról a vágyakat, az ellen- és rokonszenveket, az Úristen a saját tisztaságába, örömébe és szeretetébe öltözteti. 

361. Ha valakinél hiányos a lemondás gyakorlása, mely az erényeknek gyökere és teljessége, akkor hiábavaló mindez a mellékutakon való haladás, ha mégakkora szemléletei és közlései volnának is az illetőnek.

362. Nem csak az anyagi javak és a testi örömök és élvezetek nehezítik és akadályozzák az Isten felé haladást, hanem még a lelki vigasztalások és örömök is megakasztják az erények útját, ha valaki birtoklási vággyal keresi és fogadja őket. 

363. Az a lélek, mely semmi mást nem akar, mint tökéletesen megtartani az Úr törvényét és viselni Krisztus keresztjét, igazi frigyszekrény lesz, mely magában foglalja az igazi mannát, vagyis Istent. 

364. A mi kapzsiságunk olyan természetű, hogy minden dologhoz hozzá szeretne tapadni, s miként a rákseb, mely emészti az egészséges részt, jóban és rosszban egyaránt végzi pusztító munkáját. 

365. Készségesen engedelmeskedni, örömest szenvedni, fékezni a szemeket; nem akarni semmit sem megtudni; csend és remény.

Fohász az Úristenhez 

      Én szerelmem, minden legyen a Tied, semmi az enyém; semmi a Tied, minden

az enyém. Mindent, ami kellemetlen és fáj, magamnak akarom, semmit abból Neked.

      Ó, milyen édes lesz nekem a Te jelenléted, ki a legfőbb Jó vagy! Csendben kell Hozzád csatlakoznom s le kell vetnem előtted saruimat, hogy jónak lásd engem önmagaddal házasságban egyesíteni. Nem is fogok örvendeni mindaddig, amíg a Te karjaidban nem találom boldogságomat. Most pedig arra kérlek, Uram, hogy ne hagyj soha magamra összeszedettségemben, mert elpazarlója vagyok a lelkemnek.

Más tanácsok és elvek (342 - 346)

11. Az önkéntes szegénység 

342. Csupán egyetlen egy esetben indokolt dolog a gazdagságnak örülni, tudniillik, amikor azt valaki Isten szolgálatára fordítja, mert másképen nem lehet belőle hasznot húzni. Ugyanez áll a többi mulandó javakról is, amilyenek a címek, a rangok, a hivatalok stb. 

343. A lelki embernek nagyon kell vigyáznia, hogy szíve vágyai ne tapadjanak az ideiglenes javakhoz; attól kell ugyanis félnie, hogy a kevésből sok lesz és a ragaszkodás fokozatosan nő. Mert kicsiny kezdetből származik a nagy kár s egy szikra elég, hogy felégessen egy hegyoldalt. 

344. Ne bízzék soha abban, hogy csekély a ragaszkodása; hogy nem szükséges azt azonnal elvágni; hogy majd később fog vele szakítani. Mert ha kezdetben, amikor még olyan kevés, nincs elég ereje, hogy végezzen vele: hogyan gondolhatja és bízhat abban, hogy megteszi, mikor már nagy lesz s a lelkébe belegyökereződik. 

345. Aki elkerüli a keveset, nem esik bele a nagyba. Azonban a kevésben van a veszedelem, mert azzal már a baj bejutott a szív bástyái és falai mögé. Márpedig úgy hangzik a közmondás, hogy: „Aki valamibe belekezdett, az megtette a felét.”

346. Az élvezet köd módjára sötétíti el az ítélőképességet, mert nem lehetséges teremtményt szántszándékkal élvezni szántszándékos birtoklás nélkül. Ellenben az ilyen élvezetnek megtagadása és kiküszöbölése tisztán hagyja az ítélőképességet, mint a levegőt a köd, mikor széjjelfoszlik.

Más tanácsok és elvek (337 - 341)

A hiúság 

337. Ha a lélek előkelő állásokba vagy más ilyen méltóságokba szeret, vagy pedig érzéki vágyának szabadosságához ragaszkodik, akkor az Úristen olybá veszi s úgy bánik vele, mint aki nem szabad fia Őneki, hanem valami alacsonysorsú személy s rabszolgája saját szenvedélyeinek. 

338. Ha a lélek nem alázatos, az ördög könnyen rászedi és ezernyi hazugságot hitet el vele. 

339. Sok keresztény ember van mai napság, akiben megtalálható egyik másik erény, és aki nagy dolgokat visz végbe; s mégis mindez nem használ neki az örök élet szempontjából, mert ezekben a dolgokban nem Istennek nagyobb dicsőségét tartotta egyedül szem előtt, hanem saját akaratának hiú tetszelgését. 

340. Az ember nem gyönyörködhetik hivalkodva saját jótetteiben, a nélkül, hogy nagyra ne becsülné őket. Ebből származik azután a dicsvágy és a többi, amit az evangélium a farizeusról mond. 

341. Ó lelkek, kik olyan nagy dolgokra vagytok teremtve és hivatva, mit csináltok?! - miért késlekedtek?! Ó, Ádám fiainak ez a nyomorúságos vaksága! Ennyi fény közepette nem látnak és ilyen hangos hívogatásra süketek! Mialatt nagyság és dicsőség után törik magukat, nyomorultak, alacsonysorsúak és akkora kincsekre méltatlanok maradnak.

Más tanácsok és elvek (322 - 336)

10. Az alázatosság

322. Hogy a lélek megismerhesse Istent, ahhoz legelsősorban az szükséges, hogy megismerje önmagát. 

323. Mindannyiszor nagyot romlik és értéktelenedik a lelkiismeretnek titka, valahányszor valaki megmutatja annak gyümölcsét az embereknek, mert akkor cserébe kapja érte a mulandó jó hírnek gyümölcsét. 

324. Isten bölcsességének szelleme, mely az alázatos lelkekben lakozik, arra indítja őket, hogy titokban tartsák kincseiket és vessék ki magukból, ami rossz. 

325. A tökéletesség nem azokban az erényekben merül ki, melyeket a lélek önmagában megállapít, hanem azokban, melyeket a mi Urunk lát a lélekben. A lélek ugyanis egy lepecsételt levél, s azért gyanús szemmel kell magát néznie. 

326. Hogy Isten beleszeressen a lélekbe, nem annak nagyságát tekinti, hanem önmegvetésének és alázatosságának méreteit.
327. Ha dicsekedni van kedved, és nem akarsz ostobának és bolondnak látszani, különítsd el magadtól azokat a dolgokat, melyek nem a tieid, s beszélj arról, ami megmarad. Márpedig, ha elkülöníted mindazokat a dolgokat, amelyek nem a tieid, egészen bizonyos, hogy eljutsz a semmihez. Mert semmivel sem szabad dicsekedned, ha nem akarsz hivalkodásba esni. Azonban térjünk rá különösen azokra az ajándékokra és kegyelmekre, melyek az embert széppé és kedvessé teszik Isten szemében; s akkor teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy azokkal ugyancsak nem dicsekedhetsz, mert hiszen még csak azt sem tudod, megvannak-e benned? 

328. Ne mentegesse magát és engedje, hogy mindenki megfeddhesse. Hallgasson végig vidám arccal minden feddést, gondolja, hogy Isten mondja azt önnek.
329. Tulajdonítsa Isten irgalmának, ha olykor jó szót mondanak önnek, mert hiszen egyet sem érdemel meg.
330. Se sokat, se keveset ne foglalkozzál azzal a kérdéssel, hogy ki van ellened, hanem igyekezzél mindig Istennek tetszeni. Kérd, hogy legyen meg az Ő akarata. Szeresd Őt nagyon, mert ezzel tartozol neki.
331. Örülj annak, hogy sem magadat nem ismered, sem mások nem ismernek. Sohase nézd másoknak akár jó, akár rossz tulajdonságait.
332. Tartsd állandóan észben az örök életet, s azt, hogy a legmegvetettebbek, a legszegényebbek s akik magukat legkevesebbé veszik, azok bírják majd Istenben a legnagyobb előkelőséget és dicsőséget.
333. A lelkivezetővel szemben tanúsított alázatosság, ha közöljük vele mindazt, ami köztünk és Isten között megy végbe, világosságot, nyugalmat, elégültséget és biztonságot szül.
334. Az erény nem az Istenre vonatkozó gondolatokban és érzelmekben nyilvánul, még ha igazán magasztosak volnának is, sem pedig bármi olyanban, amit ezen a téren érzékelni lehetne; hanem ellenkezőleg abban, amit a lélek nem érez önmagában, tudniillik a lélekben erősen kialakult mély alázatosságban és sajátmagának, valamint minden dolgainak megvetésében.
335. A látomások, kinyilatkoztatások és az égre vonatkozó érzések, bármenynyire becsülje is őket a lelki ember, nem érnek annyit, mint az alázatosság legcsekélyebb aktusa, melyben megvan a szeretetnek az a hatása, hogy nem értékeli és nem tartja nagynak a maga dolgait, hanem csakis a másokéit.
336. Hogyha az ajándékok és közlések az ördögtől származnak, akkor a nagy értékű dolgokkal szemben adnak könnyűséget és készséget; az alacsonyakkal szemben ellenszenvet keltenek a lélekben.

Más tanácsok és elvek (307-321)

A hallgatás

307. Az Atya egy szót mondott, s ez az Ő Fia volt. Ezt ő mindig örök csendben mondja, s a léleknek azt csendben kell meghallania.

308. Beszéljen keveset, és kérdezetlenül ne avatkozzék semmibe.

309. Ne panaszkodjék senkire; ne kérdezzen semmit, s ha mégis szükséges volna kérdezni, tegye kevés szóval. 310. Ne mondjon ellent. Semmi esetre se ejtsen ki szavakat, melyek nem őszinték.

311. Amit mond, az olyan legyen, hogy a miatt senki se sértődhessék meg, s olyan dolog, amelyet bátran megtudhat mindenki anélkül, hogy az önnek kellemetlenséget okozna.

312. Kössön egybe lelki nyugalmat az Istenre való szerető odafigyeléssel, s mikor beszélnie kell, tegye azt ugyanezen lelki nyugalommal.

313. Hallgassa el, amit esetleg az Úristen mond önnek s tartsa észben a Szentírás azon mondását: „Az én titkom az enyém.” (Iz. 24, 16.)

314. Gondolják meg, hogy önmaguk ellenségeinek kell lenniük és haladjanak a tökéletesség szent szigorának útján. Értsék meg, hogy Isten terhükre írja minden szavukat, amelyet az engedelmességre való tekintet nélkül ejtenek ki.

315. Többet érintkezni az emberekkel, mint amennyi föltétlenül szükséges, az senkinek se válik javára, ha mégakkora szent volna is.

316. Lehetetlen a tökéletességben előrehaladni másképpen, mint teljes hallgatásba burkolódzva, dolgozva és szenvedve.

317. Az erények terén való haladás tekintetében az a fontos, hogy tudjunk hallgatni és cselekedni. Mert a beszéd elszórakoztat, ellenben a hallgatás és a munka összeszedetté tesz.

318. Mihelyt valaki megértette, amit az ő lelki javára mondtak neki, semmi szüksége sincs arra, hogy további utasításokat kérjen, sem arra, hogy tovább beszéljen, hanem tegye meg azt amúgy igazában csendben, gondosan, alázatosan, szeretettel és önmegvetéssel.

319. Mindenekfölött szükséges és hasznos Istennek mind a vágyak, mind a nyelv csendjében szolgálni, hogy így csupán a szeretet szavait halljad.

320. Azt tapasztaltam, hogy amely lélek gyorsan kész beszélni és társalogni, nem valami nagyon figyel Istenre. Mert ha ezt megteszi, akkor azonnal erős vonzást érez bensejében arra, hogy hallgasson és kerüljön minden társalgást.

321. Bármennyire előrehaladott legyen is a lélek, és akármennyire kívánja is az érdeke, hogy valamely teremtménnyel álljon szóba, az Úristen mégis jobban szereti, ha Ővele társalog. 

Más tanácsok és elvek (301-306)

9. A szerénység

301. Ha a lélek elvonja élvezetét az érzéki dolgoktól, megújhodik azon szórakozottság tekintetében, amelybe az érzékeknek túlságos használata következtében beleesett. Ha Istenben szedi össze magát, megmaradnak és növekednek benne ay szellem és a megszerzett erények.

302. Amint az olyan emberre, aki örömét az érzéki dolgokban keresi s azokba helyezi élvezetét, nem illik rá más jelző, mint az, hogy érzékies, állatias és időben élő: hasonlóképen, ha egyszer ég felé fordította élvezetét ezekről az érzéki dolgokról, megérdemli, hogy szelleminek, mennyeinek, isteninek nevezzék.

303. Ha egyetlen egy örömet tagadsz meg magadtól ezen érzéki dolgok terén, az Úr százannyit ad neked már ezen életben, mind szellemileg, mind anyagilag. Hasonlóképen mindenegyes örömödért, amelyet ezen érzéki dolgok terén magadnak megengedsz, százannyi bánatot és keserűséget okozol magadnak.

304. Annak, aki már nem él érzékei szerint, minden érzéke és tehetsége az isteni szemlélődésre irányul. 

305. Habár az érzéki javak, amennyiben az ember arra használja őket, hogy általuk Istenhez közelebb jusson, megérdemelnek bizonyos fokú örömet, azért mégis, amint tapasztaljuk, ez a dolog annyira bizonytalan, hogy az embernek rendesen több kára van belőlük, mint haszna.

306. Ameddig csak az embernek érzéki része nincs egészen beleszoktatva az érzéki öröm elutasításába olyannyira, hogy minden dolog azonnal Istenhez emeli: addig szüksége van arra, hogy megtagadja tőlük örömét s ily módon kiszakítsa lelkét az érzéki életből.

Más tanácsok és elvek (295-300)

8. A lelki erősség. - A türelem[2]

295. Ne mérjük a szenvedéseket önmagunkhoz, hanem magunkat a szenvedésekhez.

296. Ha a lelkek tudnák, hogy a szenvedés és az önmegtagadás mennyire hozzásegíti az embert a legmagasabb lelki kincsekhez, sohasem keresnének semmiben vigasztalást.

297. Ha a lélek több türelemmel tud szenvedni és jobban tudja nélkülözni az örömöket, ez annak jele, hogy jobban előrehaladt az erényben.

298. A szenvedés útja biztosabb, sőt hasznosabb, mint az élvezeté és a cselekvésé. Először azért, mert a szenvedésben a lelket Isten erősíti, míg az élvezetben és cselekvésben a lélek saját gyarlóságait és tökéletlenségét gyakorolja. Másodszor azért, mert a szenvedésben erényeket szerez és gyakorol a lélek; továbbá megtisztul, okosabb és óvatosabb lesz.

299. Az a lélek, amely nem szenved kísértést és szenvedést s nem állta meg a helyét a kísértésekben és szenvedésekben, az nem tudja érzéki részét eljuttatni a bölcsesség fokozatához, mert amint a Prédikátor könyve mondja: “Aki nem szenved kísértést, mit tud az?”

300. A legvigasztalanabb szenvedés magával hozza és szállítja a legtisztább megértést.

Más tanácsok és elvek (289-294)

8. A lelki erősség. - A türelem[1]

289. Szívesen veszteni, úgy hogy velünk szemben mindenki nyerjen, ez az erős lelkek sajátsága. Nemes kebleknek, önzetlen szíveknek természete inkább adni, mint kapni, míg csak odáig nem jutnak, hogy önmagukat is odaadják, mert nagy tehernek tekintik magukénak lenni. Jobban szeretnek mások tulajdona s önmagukkal szemben idegennek lenni, mert hiszen mi sokkal inkább vagyunk birtokai annak a végtelen Jóságnak, mint önmagunknak.

290. Ne edd ennek az életnek tiltott eledelét; boldogok azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők kielégülnek.

291. Az erősség adományával dolgozik a lélek, gyakorolja az erényeket és győzi le a bűnös hajlamokat.

292. Tartogasson a szívében erősséget minden ellen, ami nem Istenre, hanem másvalamire irányítaná, és szeresse Krisztus szenvedéseit.

293. Találja örömét mindig Istenben, aki az ön üdvössége, s fontolja meg, mennyire jó bármiképpen is szenvedni azért, Aki az egyedüli igaz jó.

294. Akár jó-, akár balsorsban sohase mulaszd el a szeretet érzelmeivel nyugtatni szívedet, hogy kész légy szenvedni minden adandó alkalommal.

Más tanácsok és elvek (284-287)

7. Az engedelmesség

284. Aki nem keresi a saját élvezetét se Istenben, sem a teremtményekben s nem akarja teljesíteni semmiben a maga akaratát, azt nem fenyegeti a veszély, hogy bármiben megbotoljék.

285. Engedd, hogy megoktassanak, engedd, hogy parancsoljanak neked, engedd, hogy veled mint alattvalóval bánjanak és megvessenek: akkor tökéletes lész.

286. Önmagunk alávetése és az engedelmesség, ez a penitenciája az észnek és a belátásnak, s éppen ezért Isten számára kedvesebb ára kedvesebb és élvezetesebb áldozat minden más testi sanyargatásnál.

287. A testi vezeklés engedelmesség nélkül a nagy tökéletlenség, mert a kezdők a benne található kielégülés és öröm után vágyódnak; mivel pedig ilymódon az önakaratukat elégítik ki, inkább növekszik bennük a bűnös hajlam, mint az erény.

288.Könnyen legyőzi az ördög azokat, akik a maguk esze és akarata után indulnak az isteni dolgokban.

Más tanácsok és elvek (280-283)

Az ima akadályai [3]

280. Minél jobban megszokja a lélek, hogy nyugalomnak engedje át magát, annál jobban fog benne növekedni a szemlélődésnek szeretetteljes odafigyelése, annál inkább fogja érezni és több örömet fog benne találni, mint bármi egyéb dologban. Az ugyanis minden fáradság nélkül békességet, pihenést, élvezetet és örömet hoz benne létre.

281. Azok, akik átmentek már a szemlélődés állapotába, ne gondolják, hogy emiatt már sohasem szabad elmélkedést végezniök vagy arra törekedniök. Kezdetben még ugyanis nem olyan tökéletes bennük a szemlélődés megszokottsága, hogy ezt bármikor végezni tudnák. De meg azután még nincsenek olyan távol az elmélkedéstől, hogy azt ne lennének képesek időként gyakorolni úgy, amint azelőtt szokták.

282. A szemlélődésen kívül minden egyéb gyakorlatban, buzdulatban és cselekedetben a lélek csak használja fel a jó emlékeit és elmélkedéseit olymódon, hogy minél több áhítatot és hasznot meríthessen főleg a mi Urunk életéből, szenvedéséből és halálából, s hogy a saját cselekedeteit, gyakorlatait és életét az Övé szerint rendezze be.

283. A magános vadkanárinak öt tulajdonsága van. Az első, hogy magasra repül. A második az, hogy nem tűr maga mellett mást, annak ellenére, hogy egyébként természete a társas élet. A harmadik az, hogy a csőrét a levegőbe nyújtja. A negyedik az, hogy nincs határozott színe. Az ötödik az, hogy édesen dalol. Ezekkel a sajátságokkal kell bírnia a szemlélődő léleknek is. Neki is föléje kell emelkednie a mulandó dolgoknak s olybá vennie őket, mintha nem is léteznének. Annyira szeretnie kell a magányt és a csendet, hogy ne tűrje semmiféle más teremtménynek társaságát. A csőrét a Szentlélek fuvalma felé kell nyújtania, alkalmazkodva az Ő ihleteihez és kívánalmaihoz, hogy ilymódon mindig méltóbbá legyen az Ő társaságára. Ne legyen határozott színe, vagyis elhatározása ne irányuljon egy bizonyos dologra, hanem csupán arra, ami inkább felel meg Isten akaratának. Dalolnia pedig édesen kell a szemlélődésben és Jegyese iránti szeretetében.

Más tanácsok és elvek (275-279)

Az ima akadályai [2]

275. Gyakran megesik, hogy nagyon lelki emberek érzékelhető javakra irányítják figyelmüket azon ürügy alatt, hogy ezáltal elősegítsék imájukat és szívüket Istenhez emeljék. Pedig az ilyesmi inkább nevezhető szórakozásnak, mint belső imának, s az illető inkább maga akar élvezni, semhogy arra törekednék, hogy Istennek szerezzen örömet.

276. Az elmélkedés úgy viszonylik a szemlélődéshez, mint az eszköz a célhoz. Amiként tehát a cél elérése után nem szükségesek többé az eszközök, éppúgy, ha valaki elérte a szemlélődés állapotát, be kell szüntetnie az elmélkedést.

277. Amiként az Istenhez vezető úton a maga idejében kell abbahagyni az okoskodást és elmélkedést, hasonlóképpen nem szabad azt abbahagyni ideje előtt, mert akkor visszaesést okozna.

278. A belső összeszedettségnek három jele van. Az első, hogy a lélek nem örül a mulandó dolgoknak. A második az, hogy szereti a magányt, a csendet és mindenben a nagyobb tökéletességre törekszik. A harmadik az, hogy amik eddig előre segítették, például az elképzelések, elmélkedések, buzdulatok, azok most zavarják, mert most már a léleknek az imában nincs más támasza, mint a hit, a remény és a szeretet.

279. A szemlélődési állapot első fokain szinte nem is vehető észre ez a szeretetteljes odafigyelés. Először azért, mert nagyon leheletszerű, finom és szinte alig érezhető; másodszor pedig azért, mert eladdig a lélek hozzá volt szokva az elmélkedésnek sokkal érezhetőbb gyakorlatához.

Más tanácsok és elvek (269-274)

Az ima akadályai [1]

269. Ne engedjen be lelkébe olyasmit, amiben nincs valami lelkiség, mert az ilyesmi elvenné a kedvét az áhítattól és az összeszedettségtől.

270. Aki szeret nagyonis a testi érzékére támaszkodni, nem lesz nagyon lelki ember, s azért nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy pusztán az alacsony érzékek erőlködésével el tudnak jutni a szellem erejéhez.

271. A tökéletlenek azáltal veszítik el az igazi áhítatot, hogy az imában az érzéki örömet keresik.

272. Aki nem szokik hozzá, hogy mindenütt tudjon imádkozni, hanem mindig csak a neki kedves helyeket keresi, sokszor fogja elmulasztani az imát, mert amint mondani szokták, csak a maga faluja könyvéhez ért.

273. Aki nem érez szellemi szabadságot az érzéki dolgok és élvezetek közepette s akit ezek nem indítanak imára, hanem ellenkezőleg az akarata hozzájuk tapad és táplálkozik belőlük: annak ezek akadályul szolgálnak az Istenhez vezető úton, s távol kell magát tőlük tartania.

274. Nagyon oktalan volna az, aki, mivel megszűnt nála a lelki édesség és öröm, ebből azt következtetné, hogy Isten elhagyta őt; olyankor pedig, mikor ilyenekben édeleg, azt gondolná, hogy most vele van az Úr.

Más tanácsok és elvek (266-268)

Az imádság helye

266. Az imádsághoz olyan helyet kell keresni, ahol az érzékeket és a szellemet minél kevesebb zavarja az Istenhez emelkedéshez.

267. Az imádság helye ne legyen kellemes és élvezetes, -mint ahogy egyesek ki szokták választani- mert akkor nem teszi összeszedetté a lelket, hanem inkább elszórakoztatja az érzéki részt.

268. Aki zarándoklatra megy, tegye olyankor, amikor mások nem mennek oda, vagyis inkább rendkívüli időben. Sohasem tanácsolnám senkinek, hogy olyankor menjen, amikor nagy tömegek zarándokolnak, mert rendesen sokkal szórakozottabban jönnek vissza, mint amilyenek voltak, amikor odaindultak. Olyanok is sokan vannak, akik ezeket a zarándoklatokat inkább végzik szórakozás céljából, mint áhítatból.

Más tanácsok és elvek (261-265)

Az imának indítóokai

261. Ha az akarat olyankor, amikor neki az érzéki benyomások élvezetet okoznak, azonnal Istenhez emelkedik Őt évezi, s ha ez őt imára indítja, akkor nem kell kerülnie ezeket az élvezeteket. Ellenkezőleg felhasználhatja, sőt használja is fel őket az ilyen szent gyakorlatra, mert hiszen ilyenkor szolgálják az érzéki dolgok azt a célt, amelyre Isten teremtette őket, tudniillik, hogy általuk szeressük és megismerjük Őt.

262. Akinek érzéki része valamennyi érzéki dologra vonatkozólag meg van tisztítva és alá van vetve a szellemnek, az az első indulattól kezdve örömet talál az Istenre való élvezetes rágondolásban és a szemlélődésben.

263. Tekintve, hogy a józan bölcselet tanítása szerint minden lény olyan életet él, amilyen a lényege, világos, hogy az, akinek lényege szellemi s akinél az állati élet meg van fékezve, akadálytalanul fog mindenestől Isten felé haladni.

264. Az áhítatos ember főleg a láthatatlanra irányítja akaratát; kevés képre van szüksége s keveset használ. S ez utóbbiak közül is azokat szereti, melyekben inkább érvényesül az isteni elem, mint az emberi; amelyekben nem ezen, hanem a másvilágnak vonásai és értékei tükröződnek vissza, hasonlóan az ő lelkéhez.

265. A képekben legelsősorban az áhítatot és a hitet kell nézni, mert ha ez nincs meg, akkor nem elég a kép. Hiszen ugyancsak eleven kép volt a mi Megváltónk evilági életében, s mindamellett azok, akikben nem volt meg a hit, bármennyit érintkeztek is vele és látták csodálatos tetteit, mindebből semmi hasznot sem merítettek.

Más tanácsok és elvek (252-260)

Tulajdonságok

252. A tehetségek és az érzékek ne merüljenek bele teljesen a dolgokba, hanem belőlük csupán annyi, amennyire feltétlenül szükség van. A többit hagyjuk szabadon Isten számára.

253. Forduljon Isten felé szerető odafigyeléssel anélkül, hogy bármi különöset kívánna róla megtudni.

254. Igyekezzék mindig úgy lenni, hogy a dolgok semmit se számítsanak önnek, sem pedig ön azoknak, hanem a mindenről való megfeledkezésben maradjon lelki összeszedettségben Jegyesével együtt.

255. Ne jártassa lelkét máson, mint Istenen; vesse el magától a dolgokra való odafigyelést s akkor béke és összeszedettség fog uralkodni szívében.

256. Keressetek olvasva s találni fogtok elmélkedve; kiáltsatok imádkozva s kaput nyitnak nektek a szemlélődéshez.

257. Az igazi áhítat és lelkiség abban nyilvánul, hogy az ember türelmesen és alázatosan kitart az imában s önmagában nem bízva csupán csak Istennek akar kedveskedni.

258. Azok kiáltanak igazában Istenhez, akik olyan dolgokat kérnek Tőle, amelyek a legfenségesebb módon igazak; ilyenek például azok, amelyek az örök üdvösséggel függnek össze.

259. Hogy kieszközölhessük imánkkal, amiket a szívünk óhajt, arra nincs jobb eljárás, mint ha azt kérjük legsürgetőbben, ami Istennek inkább van kedvére; mert akkor nemcsak az üdvösséget adja meg nekünk, melyért imádkozunk, hanem minden egyebet is, még ha nem is kérjük, sőt eszünkbe sem jutna azt kérni.

260. Minden léleknek meg kell értenie, hogy az Úristen nem is segíti őt meg azonnal szükségében, azért meg fogja őt hallgatni alkalmas időben, feltéve, hogy el nem csügged és nem hagyja abba az imát.

Más tanácsok és elvek (247-251)

Az ima gyümölcsei

247. Vonuljon magába, dolgozzék Jegyesének jelenlétében, mert Ő mindig jelen van és jót tesz önnel.

248. Igyekezzék mindig Isten jelenlétében járni, és megőrizni magában azt a tisztaságot, melyre Isten tanítja.

249. Az ima által elűzi az ember a lelki szárazságot, növeli az áhítatát, lelke pedig belsőleg gyakorolja az erényeket.

250. Nem nézni másnak tökéletlenségeit, megőrizni a hallgatást, állandó együttlétben maradni Istennel: ezek kiirtják a léleknek nagy tökéletlenségeit és nagy erényeknek teszi birtokosává.

251.Ha az imát Istennek egyszerű és tiszta megértésében végezzük, akkor az igen rövid a lélek számára, még ha hosszú ideig tart is. Ez az a rövid ima, melyről azt mondják, hogy áthat az egeken.

Más tanácsok és elvek (244-246)

Az ima szükségessége

244. Sohase engedje szívét elszórakozni még egy Hiszekegy tartamára se.

245. Ima nélkül a lélek nem lesz képes megküzdeni az ördög hatalmával, s az ő ármányait nem fogja átlátni alázatosság és önmegtagadás nélkül. Mert Isten fegyverei Krisztusnak imája és keresztje.

246. Minden szükségleteinkben, bajainkban és nehézségeinkben nincs jobb és biztosabb orvosságunk, mint az ima és az a remény, hogy Isten majd megsegít, olyan úton-módon, amint azt Ő jónak látja.