Más tanácsok és elvek (284-287)

7. Az engedelmesség

284. Aki nem keresi a saját élvezetét se Istenben, sem a teremtményekben s nem akarja teljesíteni semmiben a maga akaratát, azt nem fenyegeti a veszély, hogy bármiben megbotoljék.

285. Engedd, hogy megoktassanak, engedd, hogy parancsoljanak neked, engedd, hogy veled mint alattvalóval bánjanak és megvessenek: akkor tökéletes lész.

286. Önmagunk alávetése és az engedelmesség, ez a penitenciája az észnek és a belátásnak, s éppen ezért Isten számára kedvesebb ára kedvesebb és élvezetesebb áldozat minden más testi sanyargatásnál.

287. A testi vezeklés engedelmesség nélkül a nagy tökéletlenség, mert a kezdők a benne található kielégülés és öröm után vágyódnak; mivel pedig ilymódon az önakaratukat elégítik ki, inkább növekszik bennük a bűnös hajlam, mint az erény.

288.Könnyen legyőzi az ördög azokat, akik a maguk esze és akarata után indulnak az isteni dolgokban.

Más tanácsok és elvek (280-283)

Az ima akadályai [3]

280. Minél jobban megszokja a lélek, hogy nyugalomnak engedje át magát, annál jobban fog benne növekedni a szemlélődésnek szeretetteljes odafigyelése, annál inkább fogja érezni és több örömet fog benne találni, mint bármi egyéb dologban. Az ugyanis minden fáradság nélkül békességet, pihenést, élvezetet és örömet hoz benne létre.

281. Azok, akik átmentek már a szemlélődés állapotába, ne gondolják, hogy emiatt már sohasem szabad elmélkedést végezniök vagy arra törekedniök. Kezdetben még ugyanis nem olyan tökéletes bennük a szemlélődés megszokottsága, hogy ezt bármikor végezni tudnák. De meg azután még nincsenek olyan távol az elmélkedéstől, hogy azt ne lennének képesek időként gyakorolni úgy, amint azelőtt szokták.

282. A szemlélődésen kívül minden egyéb gyakorlatban, buzdulatban és cselekedetben a lélek csak használja fel a jó emlékeit és elmélkedéseit olymódon, hogy minél több áhítatot és hasznot meríthessen főleg a mi Urunk életéből, szenvedéséből és halálából, s hogy a saját cselekedeteit, gyakorlatait és életét az Övé szerint rendezze be.

283. A magános vadkanárinak öt tulajdonsága van. Az első, hogy magasra repül. A második az, hogy nem tűr maga mellett mást, annak ellenére, hogy egyébként természete a társas élet. A harmadik az, hogy a csőrét a levegőbe nyújtja. A negyedik az, hogy nincs határozott színe. Az ötödik az, hogy édesen dalol. Ezekkel a sajátságokkal kell bírnia a szemlélődő léleknek is. Neki is föléje kell emelkednie a mulandó dolgoknak s olybá vennie őket, mintha nem is léteznének. Annyira szeretnie kell a magányt és a csendet, hogy ne tűrje semmiféle más teremtménynek társaságát. A csőrét a Szentlélek fuvalma felé kell nyújtania, alkalmazkodva az Ő ihleteihez és kívánalmaihoz, hogy ilymódon mindig méltóbbá legyen az Ő társaságára. Ne legyen határozott színe, vagyis elhatározása ne irányuljon egy bizonyos dologra, hanem csupán arra, ami inkább felel meg Isten akaratának. Dalolnia pedig édesen kell a szemlélődésben és Jegyese iránti szeretetében.

Más tanácsok és elvek (275-279)

Az ima akadályai [2]

275. Gyakran megesik, hogy nagyon lelki emberek érzékelhető javakra irányítják figyelmüket azon ürügy alatt, hogy ezáltal elősegítsék imájukat és szívüket Istenhez emeljék. Pedig az ilyesmi inkább nevezhető szórakozásnak, mint belső imának, s az illető inkább maga akar élvezni, semhogy arra törekednék, hogy Istennek szerezzen örömet.

276. Az elmélkedés úgy viszonylik a szemlélődéshez, mint az eszköz a célhoz. Amiként tehát a cél elérése után nem szükségesek többé az eszközök, éppúgy, ha valaki elérte a szemlélődés állapotát, be kell szüntetnie az elmélkedést.

277. Amiként az Istenhez vezető úton a maga idejében kell abbahagyni az okoskodást és elmélkedést, hasonlóképpen nem szabad azt abbahagyni ideje előtt, mert akkor visszaesést okozna.

278. A belső összeszedettségnek három jele van. Az első, hogy a lélek nem örül a mulandó dolgoknak. A második az, hogy szereti a magányt, a csendet és mindenben a nagyobb tökéletességre törekszik. A harmadik az, hogy amik eddig előre segítették, például az elképzelések, elmélkedések, buzdulatok, azok most zavarják, mert most már a léleknek az imában nincs más támasza, mint a hit, a remény és a szeretet.

279. A szemlélődési állapot első fokain szinte nem is vehető észre ez a szeretetteljes odafigyelés. Először azért, mert nagyon leheletszerű, finom és szinte alig érezhető; másodszor pedig azért, mert eladdig a lélek hozzá volt szokva az elmélkedésnek sokkal érezhetőbb gyakorlatához.

Más tanácsok és elvek (269-274)

Az ima akadályai [1]

269. Ne engedjen be lelkébe olyasmit, amiben nincs valami lelkiség, mert az ilyesmi elvenné a kedvét az áhítattól és az összeszedettségtől.

270. Aki szeret nagyonis a testi érzékére támaszkodni, nem lesz nagyon lelki ember, s azért nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy pusztán az alacsony érzékek erőlködésével el tudnak jutni a szellem erejéhez.

271. A tökéletlenek azáltal veszítik el az igazi áhítatot, hogy az imában az érzéki örömet keresik.

272. Aki nem szokik hozzá, hogy mindenütt tudjon imádkozni, hanem mindig csak a neki kedves helyeket keresi, sokszor fogja elmulasztani az imát, mert amint mondani szokták, csak a maga faluja könyvéhez ért.

273. Aki nem érez szellemi szabadságot az érzéki dolgok és élvezetek közepette s akit ezek nem indítanak imára, hanem ellenkezőleg az akarata hozzájuk tapad és táplálkozik belőlük: annak ezek akadályul szolgálnak az Istenhez vezető úton, s távol kell magát tőlük tartania.

274. Nagyon oktalan volna az, aki, mivel megszűnt nála a lelki édesség és öröm, ebből azt következtetné, hogy Isten elhagyta őt; olyankor pedig, mikor ilyenekben édeleg, azt gondolná, hogy most vele van az Úr.

Más tanácsok és elvek (266-268)

Az imádság helye

266. Az imádsághoz olyan helyet kell keresni, ahol az érzékeket és a szellemet minél kevesebb zavarja az Istenhez emelkedéshez.

267. Az imádság helye ne legyen kellemes és élvezetes, -mint ahogy egyesek ki szokták választani- mert akkor nem teszi összeszedetté a lelket, hanem inkább elszórakoztatja az érzéki részt.

268. Aki zarándoklatra megy, tegye olyankor, amikor mások nem mennek oda, vagyis inkább rendkívüli időben. Sohasem tanácsolnám senkinek, hogy olyankor menjen, amikor nagy tömegek zarándokolnak, mert rendesen sokkal szórakozottabban jönnek vissza, mint amilyenek voltak, amikor odaindultak. Olyanok is sokan vannak, akik ezeket a zarándoklatokat inkább végzik szórakozás céljából, mint áhítatból.

Más tanácsok és elvek (261-265)

Az imának indítóokai

261. Ha az akarat olyankor, amikor neki az érzéki benyomások élvezetet okoznak, azonnal Istenhez emelkedik Őt évezi, s ha ez őt imára indítja, akkor nem kell kerülnie ezeket az élvezeteket. Ellenkezőleg felhasználhatja, sőt használja is fel őket az ilyen szent gyakorlatra, mert hiszen ilyenkor szolgálják az érzéki dolgok azt a célt, amelyre Isten teremtette őket, tudniillik, hogy általuk szeressük és megismerjük Őt.

262. Akinek érzéki része valamennyi érzéki dologra vonatkozólag meg van tisztítva és alá van vetve a szellemnek, az az első indulattól kezdve örömet talál az Istenre való élvezetes rágondolásban és a szemlélődésben.

263. Tekintve, hogy a józan bölcselet tanítása szerint minden lény olyan életet él, amilyen a lényege, világos, hogy az, akinek lényege szellemi s akinél az állati élet meg van fékezve, akadálytalanul fog mindenestől Isten felé haladni.

264. Az áhítatos ember főleg a láthatatlanra irányítja akaratát; kevés képre van szüksége s keveset használ. S ez utóbbiak közül is azokat szereti, melyekben inkább érvényesül az isteni elem, mint az emberi; amelyekben nem ezen, hanem a másvilágnak vonásai és értékei tükröződnek vissza, hasonlóan az ő lelkéhez.

265. A képekben legelsősorban az áhítatot és a hitet kell nézni, mert ha ez nincs meg, akkor nem elég a kép. Hiszen ugyancsak eleven kép volt a mi Megváltónk evilági életében, s mindamellett azok, akikben nem volt meg a hit, bármennyit érintkeztek is vele és látták csodálatos tetteit, mindebből semmi hasznot sem merítettek.

Más tanácsok és elvek (252-260)

Tulajdonságok

252. A tehetségek és az érzékek ne merüljenek bele teljesen a dolgokba, hanem belőlük csupán annyi, amennyire feltétlenül szükség van. A többit hagyjuk szabadon Isten számára.

253. Forduljon Isten felé szerető odafigyeléssel anélkül, hogy bármi különöset kívánna róla megtudni.

254. Igyekezzék mindig úgy lenni, hogy a dolgok semmit se számítsanak önnek, sem pedig ön azoknak, hanem a mindenről való megfeledkezésben maradjon lelki összeszedettségben Jegyesével együtt.

255. Ne jártassa lelkét máson, mint Istenen; vesse el magától a dolgokra való odafigyelést s akkor béke és összeszedettség fog uralkodni szívében.

256. Keressetek olvasva s találni fogtok elmélkedve; kiáltsatok imádkozva s kaput nyitnak nektek a szemlélődéshez.

257. Az igazi áhítat és lelkiség abban nyilvánul, hogy az ember türelmesen és alázatosan kitart az imában s önmagában nem bízva csupán csak Istennek akar kedveskedni.

258. Azok kiáltanak igazában Istenhez, akik olyan dolgokat kérnek Tőle, amelyek a legfenségesebb módon igazak; ilyenek például azok, amelyek az örök üdvösséggel függnek össze.

259. Hogy kieszközölhessük imánkkal, amiket a szívünk óhajt, arra nincs jobb eljárás, mint ha azt kérjük legsürgetőbben, ami Istennek inkább van kedvére; mert akkor nemcsak az üdvösséget adja meg nekünk, melyért imádkozunk, hanem minden egyebet is, még ha nem is kérjük, sőt eszünkbe sem jutna azt kérni.

260. Minden léleknek meg kell értenie, hogy az Úristen nem is segíti őt meg azonnal szükségében, azért meg fogja őt hallgatni alkalmas időben, feltéve, hogy el nem csügged és nem hagyja abba az imát.