Más tanácsok és elvek (284-287)

7. Az engedelmesség

284. Aki nem keresi a saját élvezetét se Istenben, sem a teremtményekben s nem akarja teljesíteni semmiben a maga akaratát, azt nem fenyegeti a veszély, hogy bármiben megbotoljék.

285. Engedd, hogy megoktassanak, engedd, hogy parancsoljanak neked, engedd, hogy veled mint alattvalóval bánjanak és megvessenek: akkor tökéletes lész.

286. Önmagunk alávetése és az engedelmesség, ez a penitenciája az észnek és a belátásnak, s éppen ezért Isten számára kedvesebb ára kedvesebb és élvezetesebb áldozat minden más testi sanyargatásnál.

287. A testi vezeklés engedelmesség nélkül a nagy tökéletlenség, mert a kezdők a benne található kielégülés és öröm után vágyódnak; mivel pedig ilymódon az önakaratukat elégítik ki, inkább növekszik bennük a bűnös hajlam, mint az erény.

288.Könnyen legyőzi az ördög azokat, akik a maguk esze és akarata után indulnak az isteni dolgokban.

Más tanácsok és elvek (280-283)

Az ima akadályai [3]

280. Minél jobban megszokja a lélek, hogy nyugalomnak engedje át magát, annál jobban fog benne növekedni a szemlélődésnek szeretetteljes odafigyelése, annál inkább fogja érezni és több örömet fog benne találni, mint bármi egyéb dologban. Az ugyanis minden fáradság nélkül békességet, pihenést, élvezetet és örömet hoz benne létre.

281. Azok, akik átmentek már a szemlélődés állapotába, ne gondolják, hogy emiatt már sohasem szabad elmélkedést végezniök vagy arra törekedniök. Kezdetben még ugyanis nem olyan tökéletes bennük a szemlélődés megszokottsága, hogy ezt bármikor végezni tudnák. De meg azután még nincsenek olyan távol az elmélkedéstől, hogy azt ne lennének képesek időként gyakorolni úgy, amint azelőtt szokták.

282. A szemlélődésen kívül minden egyéb gyakorlatban, buzdulatban és cselekedetben a lélek csak használja fel a jó emlékeit és elmélkedéseit olymódon, hogy minél több áhítatot és hasznot meríthessen főleg a mi Urunk életéből, szenvedéséből és halálából, s hogy a saját cselekedeteit, gyakorlatait és életét az Övé szerint rendezze be.

283. A magános vadkanárinak öt tulajdonsága van. Az első, hogy magasra repül. A második az, hogy nem tűr maga mellett mást, annak ellenére, hogy egyébként természete a társas élet. A harmadik az, hogy a csőrét a levegőbe nyújtja. A negyedik az, hogy nincs határozott színe. Az ötödik az, hogy édesen dalol. Ezekkel a sajátságokkal kell bírnia a szemlélődő léleknek is. Neki is föléje kell emelkednie a mulandó dolgoknak s olybá vennie őket, mintha nem is léteznének. Annyira szeretnie kell a magányt és a csendet, hogy ne tűrje semmiféle más teremtménynek társaságát. A csőrét a Szentlélek fuvalma felé kell nyújtania, alkalmazkodva az Ő ihleteihez és kívánalmaihoz, hogy ilymódon mindig méltóbbá legyen az Ő társaságára. Ne legyen határozott színe, vagyis elhatározása ne irányuljon egy bizonyos dologra, hanem csupán arra, ami inkább felel meg Isten akaratának. Dalolnia pedig édesen kell a szemlélődésben és Jegyese iránti szeretetében.

Más tanácsok és elvek (275-279)

Az ima akadályai [2]

275. Gyakran megesik, hogy nagyon lelki emberek érzékelhető javakra irányítják figyelmüket azon ürügy alatt, hogy ezáltal elősegítsék imájukat és szívüket Istenhez emeljék. Pedig az ilyesmi inkább nevezhető szórakozásnak, mint belső imának, s az illető inkább maga akar élvezni, semhogy arra törekednék, hogy Istennek szerezzen örömet.

276. Az elmélkedés úgy viszonylik a szemlélődéshez, mint az eszköz a célhoz. Amiként tehát a cél elérése után nem szükségesek többé az eszközök, éppúgy, ha valaki elérte a szemlélődés állapotát, be kell szüntetnie az elmélkedést.

277. Amiként az Istenhez vezető úton a maga idejében kell abbahagyni az okoskodást és elmélkedést, hasonlóképpen nem szabad azt abbahagyni ideje előtt, mert akkor visszaesést okozna.

278. A belső összeszedettségnek három jele van. Az első, hogy a lélek nem örül a mulandó dolgoknak. A második az, hogy szereti a magányt, a csendet és mindenben a nagyobb tökéletességre törekszik. A harmadik az, hogy amik eddig előre segítették, például az elképzelések, elmélkedések, buzdulatok, azok most zavarják, mert most már a léleknek az imában nincs más támasza, mint a hit, a remény és a szeretet.

279. A szemlélődési állapot első fokain szinte nem is vehető észre ez a szeretetteljes odafigyelés. Először azért, mert nagyon leheletszerű, finom és szinte alig érezhető; másodszor pedig azért, mert eladdig a lélek hozzá volt szokva az elmélkedésnek sokkal érezhetőbb gyakorlatához.