11. Az önkéntes szegénység
342. Csupán egyetlen egy esetben indokolt dolog a gazdagságnak örülni, tudniillik, amikor azt valaki Isten szolgálatára fordítja, mert másképen nem lehet belőle hasznot húzni. Ugyanez áll a többi mulandó javakról is, amilyenek a címek, a rangok, a hivatalok stb.
343. A lelki embernek nagyon kell vigyáznia, hogy szíve vágyai ne tapadjanak az ideiglenes javakhoz; attól kell ugyanis félnie, hogy a kevésből sok lesz és a ragaszkodás fokozatosan nő. Mert kicsiny kezdetből származik a nagy kár s egy szikra elég, hogy felégessen egy hegyoldalt.
344. Ne bízzék soha abban, hogy csekély a ragaszkodása; hogy nem szükséges azt azonnal elvágni; hogy majd később fog vele szakítani. Mert ha kezdetben, amikor még olyan kevés, nincs elég ereje, hogy végezzen vele: hogyan gondolhatja és bízhat abban, hogy megteszi, mikor már nagy lesz s a lelkébe belegyökereződik.
345. Aki elkerüli a keveset, nem esik bele a nagyba. Azonban a kevésben van a veszedelem, mert azzal már a baj bejutott a szív bástyái és falai mögé. Márpedig úgy hangzik a közmondás, hogy: „Aki valamibe belekezdett, az megtette a felét.”
346. Az élvezet köd módjára sötétíti el az ítélőképességet, mert nem lehetséges teremtményt szántszándékkal élvezni szántszándékos birtoklás nélkül. Ellenben az ilyen élvezetnek megtagadása és kiküszöbölése tisztán hagyja az ítélőképességet, mint a levegőt a köd, mikor széjjelfoszlik.
No comments:
Post a Comment