Szent János és az Inkvizíció, és ördögűzés

Egy előzetes megjegyzés: Anélkül, hogy „szentté akarnám avatni az Inkvizíció intézményét”, azt kell mondanom túl egyoldalú és így túlságosan is negatív az a kép, amit festeni szoktak erről a hivatalról. Természetesen, mint minden emberi műben így itt is voltak hibák, súlyos hibák. Ez azonban nem vezethet el bennünket oda, hogy egészen feketének ábrázoljuk és azt mondjuk: teljesen rossz. Az Inkvizíció sok-sok becsületes, a keresztény hit tisztaságáért őszintén küzdő embert ott tudhatott a sorai között. S nagyon sokakat őrzött meg, vezetett vissza az igazi krisztusi hithez... de - itt és most - nem az én feladatom, hogy védelmembe vegyem ezt az intézményt, történetéről, működéséről objektívebb képet rajzoljak. János atyánk Inkvizícióval való kapcsolatáról - több helyen is lehet olvasni. Például Crisogono de Jesús, Vida de San Juan de la Cruz, BAC, Madrid 1997, 122-128. oldalain. Mely mű - már a 13 spanyol kiadása jelent meg - a szakértők véleménye szerint a jelenleg is legjobbnak számító életrajz a misztikus doktorról.

„Az Inkvizíció szolgálatában is tevékenykedő szerzetespap, aki komoly, időt igénylő odafigyeléssel vizsgálta ki a rábízott ügyeket.” Mit is jelentett konkrétabban ez a kapcsolat? Keresztes Szent János atya 1571 áprilisában lesz az Alcalá de Henaresben, a híres egyetemi városban, megalapított tanulmányi ház első rektora. Innen hívja el Avilába, a Megtestesülés kolostorba Szent Terézia anyánk - ahol ő ekkor priomő - gyóntatónak. 1572 tavaszán érkezik meg a Terézi Reform szülővárosába. Egészen 1577-ig itt marad, ellátva a nővérek lelkivezetését, valamint az egyre nagyobb számú, ilyen kérdésekben segítségét kérő avilai híveket. Eközben sok egyéb ügyben kell utaznia, úgy mint például 1572-benMedinába, ahol a Sarutlanok belső, rendi dolgaiban kell rendet tennie, majd 1574-ben amikor elkíséri Szent Teréziát a segoviai kolostor alapítására. 1576-ban a Sarus-Sarutlan ellentét fokuszpontjába kerül és egyik rendtársával együtt (Germán de San Matías) Medinába viszik a sarusok, ahonnan néhány nap elteltével, a nuncius beavatkozása menti ki őket. 1577-ben aztán ismét fellángol az ellentét s ennek már az ismert - szentet faragó - kilenc hónapos toledói börtön lesz a következménye.

Ez röviden János atyánk avilai éveinek története.

Avilába megérkezve először a városfal közelében épült sarus kolostorban kap szállást, onnan jár le a Megtestesülés nővéreihez. Később a nővérek kolostora mellett épül egy kis házacska, és itt lakik majdegészen 1577-ig. Áldásos tevékenysége hamar gyümölcsöket terem és hírnevet szerez a kis szerzetesnek városszerte.

Nem sokkal megérkezése után híre megy hogy az ágostonos nővérek kolostorában - Nuestra Senora de la Gracia, a Kegyelemről nevezett Miasszonyunk - ahol Szent Terézia anyánk fiatal lányként internátusi éveit töltötte, van egy csodaszámba menő fiatal szerzetesnő. Öt évesen lépett be a kolostorba. mint ahogy az szokás volt e korban, hogy a nővérek neveljék fel. Az a hír járja róla, hogy csodálatosan tudja magyarázni a Szentírást, pedig soha nem tanulta. Társnői meghökkentek e jelenség láttán. Nagyon sok ember jön, hogy lássa, és hallja a nővért. Az elöljárók elkezdenek aggódni az eset miatt. Szükségesnek érzik, hogy kivizsgálják az esetet, hogy megvizsgálják a lelket. S a kicsiny ágostonos kolostorbeszélő szobájában egyre-másra érkeznek a híres teológusok a Salamanca-i Egyetemről: Mancio de Corpus Cristi, Bartolomé de Medina, Juan de Guevara, maga Fray Luis de León mester...

Nem ismerjük pontosan a véleményüket, de úgy tűnik, hogy valamennyien pozitívan nyilatkoznak a nővérben működő lélekről, s beléöntött kegyelemnek mondják a csodás ismeret okát. A kolostor elöljárói azonban még nem nyugodtak meg, végül kérik János atyánk véleményét is. Ő ellenáll a kérésnek. Beavatkozik ekkor a kérdésbe az ágostonos szerzetesek Generálisa is, aki átutazik Avilán, s maga Szent Terézia anyánk is közbelép, s elérik, hogy a Megtestesülés gyóntatója döntsön: felmegy az ágostonos kolostorba, hogy a kérdéses nővérrel beszéljen. Előtte azonban intézkedéseket tesz az avilai Inkvizíció felé. Az inkvizítorok elé tárja az ügyet, és kéri az engedélyüket, felhatalmazásukat, hogy a kérdéssel foglalkozhasson. S csak akkor mikor felhatalmazzák az inkvizítorok, vállalja magára a nővér ügyét. Nem egyedül megy fel az ágostonos kolostorba János atya, hanem a kor szokása szerint mindig egy társat visz magával. Van úgy, hogy az Apostolokról nev. Ferenc testvér van vele, aki az avilai Kármel portása volt, vagy más alkalommal Gabriel Bautista testvér, Pedro de la Purificación atya. Egy órát tölt a gyóntatószékben a nővérrel, miközben az elöljárók, az ágostonos generális várakoznak az eredményre. Mikor kijön, ezt mondja nekik: „ Uraim, ez a nővér (ördögtől) megszállott.” A generális kéri, hogy vállalja el az ördögűzés szertartását, és ennek érdekében megad neki minden szükséges engedélyt, és felhatalmazást a házra vonatkozóan. S János atya neki lát a feladat elvégzésének.

Egy nagyon hosszú és sok nehézséggel járó folyamat lesz. Hónapokon keresztül jár fel az ágostonos kolostorba heti egy-két alkalommal. Misét mond a nővéreknek, s még a szentmise előtt vagy utána találkozik a megszállott nővérrel. Az első ördögűzések alkalmával kiderül, megvallja azt a szerencsétlen, hogy átadta magát az ördögnek, saját vérével aláírva neki egy papírlapot. Azt ígérte neki az ördög, hogy mindenki őt fogja csodálni, még a föld legnagyobb bölcsei is. Anélkül, hogy részletesen leírnánk ezen találkozásokat, annak embert próbáló körülményeit csak annyit említek, hogy az őt elkísérő társa is el akart menekülni, s csak János atya szavai tartották vissza aki azt kiáltotta oda neki, hogy ne féljen, mivelhogy felszentelt pap. Az egyik alkalommal Keresztes Szent János ráparancsol a nővérre, hogy fordítsa le neki a következő latin mondatot János evangéliumából: Verbum caro factum est et habitavim in nobis. S kapja is a választ azonnal: „Az Isten Fia emberré lett és közöttetek élt.” „Hazudsz! - kiált rá szentünk - a szavak nem azt mondják, hogy közöttetek, hanem, hogy közöttünk”. „Úgy van az mégis, ahogy mondom - vágja vissza a szerzetesnő - mert nem lett emberré, hogy közöttünk éljen, hanem hogy veletek éljen.” Nincs kétség, Lucifer az, aki beszél a nővér szájával. Ezt a látványosabb részét az ördögűzésnek kíséri a meggyőzésnek, tanításnak szelíd szava, ahol a hit igazságaiba vezeti be és győzi meg a fiatal nővért, aki bár csodás módon érti és magyarázza a szentírást az erkölcsi dolgokban, és a biblia lelkületének megélésében nagy hiányosságokat mutat. Oly fokú a megszállottság, hogy a „nővér” sír azért, mert vannak olyanok, akik szeretik Istent. A sátán természetesen sok mindent megpróbál, hogy megakadályozza a szabadítást. Fizikai bántalmazásokkal is próbálkozik János atyánkkal szemben, igyekszik lejáratni őt erkölcsileg, ... de minden hiába, a kis szent nem enged.

A hónapokig tartó eljárás - ördögűzés - eredménye az lesz, hogy a nővér, Mária de Olivares megszabadul az ördög befolyása alól. Mivel Keresztes Szent János az Inkvizíció tudtával és engedélyével lépett be ebbe az ügybe, annak befejezése után jelentést kellett írnia az egész eljárásról. S ennek megfelelően írta meg jelentését mindarról, ami történt. Ezt hozzáfűzték a nővér ügyének aktáihoz. 1574. október. 20-án Gabriel Pinelo, az Ágostonos Rend provinciálisa átadta mindezt az illetékes Valladolidi Inkvizíciónak. Valladolidból átküldik az ügyet a „Madridi Legfelsőbb Inkvizícióra”, ahol ezt a levelet írják 1574. október 23-án a Valladolid-i Inkvizíciónak: „miután megkaptuk mindezt, hivassátok be a Szent Officium elé Keresztes János testvért, sarutlan kármelitát, s hallgassátok meg jelentéséről, melyet beküldött vagy adott az Inkvizícióra.“ Engedelmeskedve a parancsnak Keresztes Szent János megjelenik Valladolidban. Ugyancsak ide hívják a nővért Maria de Olivarest is. Akit az Inkvizíció parancsára egy kolostor fogad be falai közé ideiglenesen. Itt hallgatja, vizsgálja meg őt a valladolidi Inkvizíció egy tagja a szokásos előírások szerint. Ezen találkozás után megy át a nővér a Szent Officium börtönébe. Itt azonban megbetegszik. 1575január27-én megvizsgálja egy orvos (Sanpedro). A nővér lázas, szívpanaszai vannak, dagadt a fél arca. Az orvos javaslata: át kell vinni egy másik házba, ahol megkaphatja a megfelelő, gondos ápolást, ellátást. A Legfelsőbb Inkvizíció az orvos jelentése alapján meghozza döntését: „vigyék át Rendjének egy kolostorába, ahol gondoskodjanak róla, a ház legyen Valladolidban.”

1575 augusztusában, fél évvel ezután, az összes papír visszatér Madridból Valladolidba, azzal, hogy vizsgálják ki nem követett-e el a nővér hittagadást, aposztáziát, mert - ahogy a dokumentum mondja - „úgy tűnik, hogy ilyesmi nem történt“. A pontot az ügy végére a nővér halála teszi oda, az 1575-ös év végén, az 1576-os év elején. A valladolidi Megváltóról nevezett Templomban temették el, mely önmagában is bizonyíték arról mi volt végül róla az Egyház véleménye; végül mégis az Egyház leányaként halt meg, Szent Terézia anyánk önmagáról mondott utolsó szavait felidézve.
Nem volt Keresztes Szent János az inkvizícióval együttműködő tevékenységének halálos áldozata.

Természetesen nem csak ez az egy eset ismeretes, amit fent ismertettünk, hanem sok másik, de a fenti megállapítás mindegyikre igaz. Fontos, hogy egy másik esetre is kitérjünk legalábbis megemlítsük, bizonyítva azt János atyánk nem látott mindig, minden bokorban ördögöket. Sokkal szabadabb, mértékletesebb, szolidabb volt véleményében, mint korának sok teológusa vagy éppen első életrajzíróinál, akiknek felfogása ott tükröződik műveikben.
Az eset Medina del Campoban történik, ahol a hírek szerint található egy sarutlan kármelita nővér (Isabel de San Jerónimo), a Terézia anyánk által alapított kolostorban, aki valami furcsa betegségben szenved. Senki nem érti mi a baja. A környezete végül eljut oda, hogy a rossz léleknek tulajdonítja mindezt és kimondja róla: megszállott. Ebben a szellemben ír Inés de Jesús a kolostor priornője Szent Terézia anyánknak, aki ekkor az avilai Megtestesülés kolostor priornője, ahogy azt már az előzőekben is láttuk. Válaszképpen Terézia egy levél kíséretében elküldi Keresztes Szent Jánost. Ezt írja Terézia anyánk: „Leányom! Nagy részvétet kelt bennem az a betegség, melyben Szent Jeromosról nevezett Izabella nővér szenved. Itt küldöm Önöknek a Szentet, Keresztes János atyát, akinek az Úristen megadta azt a kegyelmet, hogy ki tudja űzni a rossz szellemeket a megszállottakból. Éppen most végzett egy ördögűzést itt Avilában, s egy személyből három légió rossz szellemet kergetett ki. Mindegyiknek megparancsolta Isten nevében, hogy mondja meg nevét, s mindannyian pontosan engedelmeskedtek.” Mikor János atyánk megérkezik Medinába, csupán csak látva a nővért már meg is hozza véleményét: nincs szó ördögi megszállottságról. Meggyóntatja a nővért, olvas neki az evangéliumokból, s azzal fejezi be, a nővérekhez fordulva: ebben a nővérben nincsenek ördögök, hanem az ítélőképesség hiánya. Azaz az elmebetegség (neuraszténia) jelei mutatkoznak rajta. (Ez a nővér 1582 november 23-án halt meg a Medinai kolostorban.)

Tovább lehetne még elemezni a különböző eseteket, tapasztalatokat, mi most azonban itt lezárjuk s befejezésül még egyetlen tény, mely János atyánk az Inkvizícióval való további kapcsolatát rajzolja elénk. Mikor 1614-18-ban elkezdődött boldoggá avatási eljárásának rendes folyamata és annak apostoli eljárásnak nevezett szakasza 1627-28-ban, Hoces inkvizítor a következőt tartalmazó levelet küldte az Inkvizíció Legfelsőbb Hivatalába Madridba: „Ezzel (a levéllel) elküldök a tisztelendő Főinkvizítor úrnak egy könyvet, amelyet az alumbradoszok úgy hívnak, hogy „A Sötét éjszaka”, néhány pontokba szedett gondolattal, melyekből látható, hogy ez az amelyből azt a tanítást veszik, amelyet gyakorolnak.“ Egy nagyon finoman, mondanánk intelligensen - alattomosan - megfogalmazott vád, „halálos támadás”: Keresztes Szent János könyve, akkor legveszélyesebb eretnekségnek kikiáltott mozgalmának vezérkönyvévé van nyilvánítva.

Befejezésül elég csak annyit mondanunk: Keresztes János saruan kármelitát az Egyház 1675-ben boldoggá avatta, majd 1726-ban szentté és végül az Egyház doktorává 1926-ban. Ma is az egyik legolvasottabb lelki író.

(Forrás: Kármel újság, 2003/6)