Más tanácsok és elvek (307-321)

A hallgatás

307. Az Atya egy szót mondott, s ez az Ő Fia volt. Ezt ő mindig örök csendben mondja, s a léleknek azt csendben kell meghallania.

308. Beszéljen keveset, és kérdezetlenül ne avatkozzék semmibe.

309. Ne panaszkodjék senkire; ne kérdezzen semmit, s ha mégis szükséges volna kérdezni, tegye kevés szóval. 310. Ne mondjon ellent. Semmi esetre se ejtsen ki szavakat, melyek nem őszinték.

311. Amit mond, az olyan legyen, hogy a miatt senki se sértődhessék meg, s olyan dolog, amelyet bátran megtudhat mindenki anélkül, hogy az önnek kellemetlenséget okozna.

312. Kössön egybe lelki nyugalmat az Istenre való szerető odafigyeléssel, s mikor beszélnie kell, tegye azt ugyanezen lelki nyugalommal.

313. Hallgassa el, amit esetleg az Úristen mond önnek s tartsa észben a Szentírás azon mondását: „Az én titkom az enyém.” (Iz. 24, 16.)

314. Gondolják meg, hogy önmaguk ellenségeinek kell lenniük és haladjanak a tökéletesség szent szigorának útján. Értsék meg, hogy Isten terhükre írja minden szavukat, amelyet az engedelmességre való tekintet nélkül ejtenek ki.

315. Többet érintkezni az emberekkel, mint amennyi föltétlenül szükséges, az senkinek se válik javára, ha mégakkora szent volna is.

316. Lehetetlen a tökéletességben előrehaladni másképpen, mint teljes hallgatásba burkolódzva, dolgozva és szenvedve.

317. Az erények terén való haladás tekintetében az a fontos, hogy tudjunk hallgatni és cselekedni. Mert a beszéd elszórakoztat, ellenben a hallgatás és a munka összeszedetté tesz.

318. Mihelyt valaki megértette, amit az ő lelki javára mondtak neki, semmi szüksége sincs arra, hogy további utasításokat kérjen, sem arra, hogy tovább beszéljen, hanem tegye meg azt amúgy igazában csendben, gondosan, alázatosan, szeretettel és önmegvetéssel.

319. Mindenekfölött szükséges és hasznos Istennek mind a vágyak, mind a nyelv csendjében szolgálni, hogy így csupán a szeretet szavait halljad.

320. Azt tapasztaltam, hogy amely lélek gyorsan kész beszélni és társalogni, nem valami nagyon figyel Istenre. Mert ha ezt megteszi, akkor azonnal erős vonzást érez bensejében arra, hogy hallgasson és kerüljön minden társalgást.

321. Bármennyire előrehaladott legyen is a lélek, és akármennyire kívánja is az érdeke, hogy valamely teremtménnyel álljon szóba, az Úristen mégis jobban szereti, ha Ővele társalog. 

Más tanácsok és elvek (301-306)

9. A szerénység

301. Ha a lélek elvonja élvezetét az érzéki dolgoktól, megújhodik azon szórakozottság tekintetében, amelybe az érzékeknek túlságos használata következtében beleesett. Ha Istenben szedi össze magát, megmaradnak és növekednek benne ay szellem és a megszerzett erények.

302. Amint az olyan emberre, aki örömét az érzéki dolgokban keresi s azokba helyezi élvezetét, nem illik rá más jelző, mint az, hogy érzékies, állatias és időben élő: hasonlóképen, ha egyszer ég felé fordította élvezetét ezekről az érzéki dolgokról, megérdemli, hogy szelleminek, mennyeinek, isteninek nevezzék.

303. Ha egyetlen egy örömet tagadsz meg magadtól ezen érzéki dolgok terén, az Úr százannyit ad neked már ezen életben, mind szellemileg, mind anyagilag. Hasonlóképen mindenegyes örömödért, amelyet ezen érzéki dolgok terén magadnak megengedsz, százannyi bánatot és keserűséget okozol magadnak.

304. Annak, aki már nem él érzékei szerint, minden érzéke és tehetsége az isteni szemlélődésre irányul. 

305. Habár az érzéki javak, amennyiben az ember arra használja őket, hogy általuk Istenhez közelebb jusson, megérdemelnek bizonyos fokú örömet, azért mégis, amint tapasztaljuk, ez a dolog annyira bizonytalan, hogy az embernek rendesen több kára van belőlük, mint haszna.

306. Ameddig csak az embernek érzéki része nincs egészen beleszoktatva az érzéki öröm elutasításába olyannyira, hogy minden dolog azonnal Istenhez emeli: addig szüksége van arra, hogy megtagadja tőlük örömét s ily módon kiszakítsa lelkét az érzéki életből.

Más tanácsok és elvek (295-300)

8. A lelki erősség. - A türelem[2]

295. Ne mérjük a szenvedéseket önmagunkhoz, hanem magunkat a szenvedésekhez.

296. Ha a lelkek tudnák, hogy a szenvedés és az önmegtagadás mennyire hozzásegíti az embert a legmagasabb lelki kincsekhez, sohasem keresnének semmiben vigasztalást.

297. Ha a lélek több türelemmel tud szenvedni és jobban tudja nélkülözni az örömöket, ez annak jele, hogy jobban előrehaladt az erényben.

298. A szenvedés útja biztosabb, sőt hasznosabb, mint az élvezeté és a cselekvésé. Először azért, mert a szenvedésben a lelket Isten erősíti, míg az élvezetben és cselekvésben a lélek saját gyarlóságait és tökéletlenségét gyakorolja. Másodszor azért, mert a szenvedésben erényeket szerez és gyakorol a lélek; továbbá megtisztul, okosabb és óvatosabb lesz.

299. Az a lélek, amely nem szenved kísértést és szenvedést s nem állta meg a helyét a kísértésekben és szenvedésekben, az nem tudja érzéki részét eljuttatni a bölcsesség fokozatához, mert amint a Prédikátor könyve mondja: “Aki nem szenved kísértést, mit tud az?”

300. A legvigasztalanabb szenvedés magával hozza és szállítja a legtisztább megértést.

Más tanácsok és elvek (289-294)

8. A lelki erősség. - A türelem[1]

289. Szívesen veszteni, úgy hogy velünk szemben mindenki nyerjen, ez az erős lelkek sajátsága. Nemes kebleknek, önzetlen szíveknek természete inkább adni, mint kapni, míg csak odáig nem jutnak, hogy önmagukat is odaadják, mert nagy tehernek tekintik magukénak lenni. Jobban szeretnek mások tulajdona s önmagukkal szemben idegennek lenni, mert hiszen mi sokkal inkább vagyunk birtokai annak a végtelen Jóságnak, mint önmagunknak.

290. Ne edd ennek az életnek tiltott eledelét; boldogok azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők kielégülnek.

291. Az erősség adományával dolgozik a lélek, gyakorolja az erényeket és győzi le a bűnös hajlamokat.

292. Tartogasson a szívében erősséget minden ellen, ami nem Istenre, hanem másvalamire irányítaná, és szeresse Krisztus szenvedéseit.

293. Találja örömét mindig Istenben, aki az ön üdvössége, s fontolja meg, mennyire jó bármiképpen is szenvedni azért, Aki az egyedüli igaz jó.

294. Akár jó-, akár balsorsban sohase mulaszd el a szeretet érzelmeivel nyugtatni szívedet, hogy kész légy szenvedni minden adandó alkalommal.

Más tanácsok és elvek (284-287)

7. Az engedelmesség

284. Aki nem keresi a saját élvezetét se Istenben, sem a teremtményekben s nem akarja teljesíteni semmiben a maga akaratát, azt nem fenyegeti a veszély, hogy bármiben megbotoljék.

285. Engedd, hogy megoktassanak, engedd, hogy parancsoljanak neked, engedd, hogy veled mint alattvalóval bánjanak és megvessenek: akkor tökéletes lész.

286. Önmagunk alávetése és az engedelmesség, ez a penitenciája az észnek és a belátásnak, s éppen ezért Isten számára kedvesebb ára kedvesebb és élvezetesebb áldozat minden más testi sanyargatásnál.

287. A testi vezeklés engedelmesség nélkül a nagy tökéletlenség, mert a kezdők a benne található kielégülés és öröm után vágyódnak; mivel pedig ilymódon az önakaratukat elégítik ki, inkább növekszik bennük a bűnös hajlam, mint az erény.

288.Könnyen legyőzi az ördög azokat, akik a maguk esze és akarata után indulnak az isteni dolgokban.

Más tanácsok és elvek (280-283)

Az ima akadályai [3]

280. Minél jobban megszokja a lélek, hogy nyugalomnak engedje át magát, annál jobban fog benne növekedni a szemlélődésnek szeretetteljes odafigyelése, annál inkább fogja érezni és több örömet fog benne találni, mint bármi egyéb dologban. Az ugyanis minden fáradság nélkül békességet, pihenést, élvezetet és örömet hoz benne létre.

281. Azok, akik átmentek már a szemlélődés állapotába, ne gondolják, hogy emiatt már sohasem szabad elmélkedést végezniök vagy arra törekedniök. Kezdetben még ugyanis nem olyan tökéletes bennük a szemlélődés megszokottsága, hogy ezt bármikor végezni tudnák. De meg azután még nincsenek olyan távol az elmélkedéstől, hogy azt ne lennének képesek időként gyakorolni úgy, amint azelőtt szokták.

282. A szemlélődésen kívül minden egyéb gyakorlatban, buzdulatban és cselekedetben a lélek csak használja fel a jó emlékeit és elmélkedéseit olymódon, hogy minél több áhítatot és hasznot meríthessen főleg a mi Urunk életéből, szenvedéséből és halálából, s hogy a saját cselekedeteit, gyakorlatait és életét az Övé szerint rendezze be.

283. A magános vadkanárinak öt tulajdonsága van. Az első, hogy magasra repül. A második az, hogy nem tűr maga mellett mást, annak ellenére, hogy egyébként természete a társas élet. A harmadik az, hogy a csőrét a levegőbe nyújtja. A negyedik az, hogy nincs határozott színe. Az ötödik az, hogy édesen dalol. Ezekkel a sajátságokkal kell bírnia a szemlélődő léleknek is. Neki is föléje kell emelkednie a mulandó dolgoknak s olybá vennie őket, mintha nem is léteznének. Annyira szeretnie kell a magányt és a csendet, hogy ne tűrje semmiféle más teremtménynek társaságát. A csőrét a Szentlélek fuvalma felé kell nyújtania, alkalmazkodva az Ő ihleteihez és kívánalmaihoz, hogy ilymódon mindig méltóbbá legyen az Ő társaságára. Ne legyen határozott színe, vagyis elhatározása ne irányuljon egy bizonyos dologra, hanem csupán arra, ami inkább felel meg Isten akaratának. Dalolnia pedig édesen kell a szemlélődésben és Jegyese iránti szeretetében.

Más tanácsok és elvek (275-279)

Az ima akadályai [2]

275. Gyakran megesik, hogy nagyon lelki emberek érzékelhető javakra irányítják figyelmüket azon ürügy alatt, hogy ezáltal elősegítsék imájukat és szívüket Istenhez emeljék. Pedig az ilyesmi inkább nevezhető szórakozásnak, mint belső imának, s az illető inkább maga akar élvezni, semhogy arra törekednék, hogy Istennek szerezzen örömet.

276. Az elmélkedés úgy viszonylik a szemlélődéshez, mint az eszköz a célhoz. Amiként tehát a cél elérése után nem szükségesek többé az eszközök, éppúgy, ha valaki elérte a szemlélődés állapotát, be kell szüntetnie az elmélkedést.

277. Amiként az Istenhez vezető úton a maga idejében kell abbahagyni az okoskodást és elmélkedést, hasonlóképpen nem szabad azt abbahagyni ideje előtt, mert akkor visszaesést okozna.

278. A belső összeszedettségnek három jele van. Az első, hogy a lélek nem örül a mulandó dolgoknak. A második az, hogy szereti a magányt, a csendet és mindenben a nagyobb tökéletességre törekszik. A harmadik az, hogy amik eddig előre segítették, például az elképzelések, elmélkedések, buzdulatok, azok most zavarják, mert most már a léleknek az imában nincs más támasza, mint a hit, a remény és a szeretet.

279. A szemlélődési állapot első fokain szinte nem is vehető észre ez a szeretetteljes odafigyelés. Először azért, mert nagyon leheletszerű, finom és szinte alig érezhető; másodszor pedig azért, mert eladdig a lélek hozzá volt szokva az elmélkedésnek sokkal érezhetőbb gyakorlatához.

Más tanácsok és elvek (269-274)

Az ima akadályai [1]

269. Ne engedjen be lelkébe olyasmit, amiben nincs valami lelkiség, mert az ilyesmi elvenné a kedvét az áhítattól és az összeszedettségtől.

270. Aki szeret nagyonis a testi érzékére támaszkodni, nem lesz nagyon lelki ember, s azért nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy pusztán az alacsony érzékek erőlködésével el tudnak jutni a szellem erejéhez.

271. A tökéletlenek azáltal veszítik el az igazi áhítatot, hogy az imában az érzéki örömet keresik.

272. Aki nem szokik hozzá, hogy mindenütt tudjon imádkozni, hanem mindig csak a neki kedves helyeket keresi, sokszor fogja elmulasztani az imát, mert amint mondani szokták, csak a maga faluja könyvéhez ért.

273. Aki nem érez szellemi szabadságot az érzéki dolgok és élvezetek közepette s akit ezek nem indítanak imára, hanem ellenkezőleg az akarata hozzájuk tapad és táplálkozik belőlük: annak ezek akadályul szolgálnak az Istenhez vezető úton, s távol kell magát tőlük tartania.

274. Nagyon oktalan volna az, aki, mivel megszűnt nála a lelki édesség és öröm, ebből azt következtetné, hogy Isten elhagyta őt; olyankor pedig, mikor ilyenekben édeleg, azt gondolná, hogy most vele van az Úr.

Más tanácsok és elvek (266-268)

Az imádság helye

266. Az imádsághoz olyan helyet kell keresni, ahol az érzékeket és a szellemet minél kevesebb zavarja az Istenhez emelkedéshez.

267. Az imádság helye ne legyen kellemes és élvezetes, -mint ahogy egyesek ki szokták választani- mert akkor nem teszi összeszedetté a lelket, hanem inkább elszórakoztatja az érzéki részt.

268. Aki zarándoklatra megy, tegye olyankor, amikor mások nem mennek oda, vagyis inkább rendkívüli időben. Sohasem tanácsolnám senkinek, hogy olyankor menjen, amikor nagy tömegek zarándokolnak, mert rendesen sokkal szórakozottabban jönnek vissza, mint amilyenek voltak, amikor odaindultak. Olyanok is sokan vannak, akik ezeket a zarándoklatokat inkább végzik szórakozás céljából, mint áhítatból.

Más tanácsok és elvek (261-265)

Az imának indítóokai

261. Ha az akarat olyankor, amikor neki az érzéki benyomások élvezetet okoznak, azonnal Istenhez emelkedik Őt évezi, s ha ez őt imára indítja, akkor nem kell kerülnie ezeket az élvezeteket. Ellenkezőleg felhasználhatja, sőt használja is fel őket az ilyen szent gyakorlatra, mert hiszen ilyenkor szolgálják az érzéki dolgok azt a célt, amelyre Isten teremtette őket, tudniillik, hogy általuk szeressük és megismerjük Őt.

262. Akinek érzéki része valamennyi érzéki dologra vonatkozólag meg van tisztítva és alá van vetve a szellemnek, az az első indulattól kezdve örömet talál az Istenre való élvezetes rágondolásban és a szemlélődésben.

263. Tekintve, hogy a józan bölcselet tanítása szerint minden lény olyan életet él, amilyen a lényege, világos, hogy az, akinek lényege szellemi s akinél az állati élet meg van fékezve, akadálytalanul fog mindenestől Isten felé haladni.

264. Az áhítatos ember főleg a láthatatlanra irányítja akaratát; kevés képre van szüksége s keveset használ. S ez utóbbiak közül is azokat szereti, melyekben inkább érvényesül az isteni elem, mint az emberi; amelyekben nem ezen, hanem a másvilágnak vonásai és értékei tükröződnek vissza, hasonlóan az ő lelkéhez.

265. A képekben legelsősorban az áhítatot és a hitet kell nézni, mert ha ez nincs meg, akkor nem elég a kép. Hiszen ugyancsak eleven kép volt a mi Megváltónk evilági életében, s mindamellett azok, akikben nem volt meg a hit, bármennyit érintkeztek is vele és látták csodálatos tetteit, mindebből semmi hasznot sem merítettek.