9. A szerénység
301. Ha a lélek elvonja élvezetét az érzéki dolgoktól, megújhodik azon szórakozottság tekintetében, amelybe az érzékeknek túlságos használata következtében beleesett. Ha Istenben szedi össze magát, megmaradnak és növekednek benne ay szellem és a megszerzett erények.
302. Amint az olyan emberre, aki örömét az érzéki dolgokban keresi s azokba helyezi élvezetét, nem illik rá más jelző, mint az, hogy érzékies, állatias és időben élő: hasonlóképen, ha egyszer ég felé fordította élvezetét ezekről az érzéki dolgokról, megérdemli, hogy szelleminek, mennyeinek, isteninek nevezzék.
303. Ha egyetlen egy örömet tagadsz meg magadtól ezen érzéki dolgok terén, az Úr százannyit ad neked már ezen életben, mind szellemileg, mind anyagilag. Hasonlóképen mindenegyes örömödért, amelyet ezen érzéki dolgok terén magadnak megengedsz, százannyi bánatot és keserűséget okozol magadnak.
304. Annak, aki már nem él érzékei szerint, minden érzéke és tehetsége az isteni szemlélődésre irányul.
305. Habár az érzéki javak, amennyiben az ember arra használja őket, hogy általuk Istenhez közelebb jusson, megérdemelnek bizonyos fokú örömet, azért mégis, amint tapasztaljuk, ez a dolog annyira bizonytalan, hogy az embernek rendesen több kára van belőlük, mint haszna.
306. Ameddig csak az embernek érzéki része nincs egészen beleszoktatva az érzéki öröm elutasításába olyannyira, hogy minden dolog azonnal Istenhez emeli: addig szüksége van arra, hogy megtagadja tőlük örömét s ily módon kiszakítsa lelkét az érzéki életből.
No comments:
Post a Comment