Más tanácsok és elvek (112-119)

2. Az isteni erények

A remény

112. Ami megindítja és legyőzi Istent, az a sziklaszilárd remény. Azért is, hogy a lélek elérje a szeretetben való egyesülést, csupán csak az Istenbe vetett reménnyel kell haladnia, mert enélkül semmit sem ér el.

113. Az Istenbe vetett eleven remény olyan bátorságot ad a léleknek s oly magasra emeli az örök élet dolgaihoz, hogy ahhoz képest, amit ott remél, az egész világ olyannak tűnik fel előtte, - aminthogy valóban olyan is- mint amely teljesen száraz, fonnyadt, halott és értéktelen.

114. A remény által a lélek kivetkőzik e világ minden öltözeteiből és ruháiból s elveti azokat magától. Szíve semmihez sem tapad; nem kíván semmit abból, amije van vagy amije még lehet e világon; úgy él tovább csupán az örök élet reményébe öltözve.

115. Az eleven remény által Isten annyira a világ felé emeli az ember szívét s annyira kiszabadítja azt annak csapdáiból, hogy nemcsak nem képes őket érinteni és kívánni, hanem még csak nézni se tudja őket.

116. Keltsen magában őszinte vágyat az után, hogy Ő Szent Felsége adja meg önnek mindazt, ami még hiányzik az Ő tiszteletére és dicsőségére.

117. Viseltessél Isten iránt állandóan bizalommal; becsüld magadban és testvéreidben azt, amit Isten becsül, vagyis a szellemi kincseket.

118. Minél többet akar Isten adni, annál nagyobb vágyakat kelt, míg végre egészen kiüresülünk, hogy kincsekkel telíthessenek bennünket.

119. Annyira tetszik Istennek az a remény, amellyel a lélek folyton reá tekint anélkül, hogy másfelé fordítaná szemét, hogy -ami való igaz- annyit fog elérni, amennyit remél.