5. Az okosság
216. Egyedül haladni Istennel, megtartani a helyes középutat, titokban tartani az Istentől kapott javakat.
217. Semmiféle teremtmény számára nem előnyös, ha túllépi azokat a határokat, melyeket az Úristen az ő természetének megfelelőleg megszabott számára. Mivel pedig Isten az ember viselkedése számára bizonyos természetes és észszerű határokat szabott meg, nem szent és nem illő dolog azok közül kilépni és azt akarni, hogy valamit természetfeletti módon tudjunk meg. Az Úristen nem szereti ezt az eljárást, s ha néha felel, azért teszi, mert tekintettel van az illető lélek gyarlóságára.
218. Nem tudjuk, hogy mi van jobbra és mi fekszik balra, mert hiszen lépten-nyomon rossznak tartjuk a jót, a rosszat pedig jónak véljük. S ha ez így van a mi természetünkből kifolyólag, mi lesz még, ha a mi természetes sötétségünket a vágyak is fokozzák?
219. A vágy, mint ilyen, vak, mert természete, hogy nem hallgat az észre, amely pedig mindig egyenesen vezeti és irányítja a lelket cselekvéseiben. Következőleg a lélek mindannyiszor megvakul, amikor vágyai után indul.
No comments:
Post a Comment