II.
A TÖKÉLETESSÉG ELNYERÉSÉRE VONATKOZÓ NÉGY TANÁCS
II.
A második tanács. Hogy a második tanácshoz tarthassa magát és az, vagyis az önmegtagadás, hasznára legyen, szükséges szívébe vésnie azt az igazságot, hogy ön nem másért lépett a zárdába, mint csupán azért, hogy önön dolgozzanak, hogy önt az erényekben gyakoroltassák, vagyis hogy olyan legyen, mint az a kő, melyet ki kell faragni és simítani, mielőtt bele lehetne illeszteni az épületbe. Meg kell tehát értenie, hogy ahányan csak vannak a zárdában, azok valamennyien az Úristennek megbízottai, akiket csupán azért helyezett oda, hogy önnek önmegtagadásra adjanak alkalmat s ezáltal faragjanak és simítsanak rajta. Egyeseknek az a feladat jutott, hogy a nyelvükkel dolgozzák meg, olyanokat mondva önnek, amiket nem szívesen hall. Másoknak viszont az a tisztjük, hogy cselekedeteikkel kellemetlenkedjenek önnek s tegyenek olyanokat, amiket ön nem szívesen tűr el. Mások arra valók, hogy természetükkel szolgálják ugyanezt a célt, amennyiben egész valójukkal és eljárási módjukkal vannak terhére és okoznak önnek nehézséget. Ismét másoknál az önre vonatkozó felfogások és gondolatok a simító eszközök, amennyiben úgy érzi, vagy legalábbis úgy gondolja, hogy önt nem becsülik és nem szeretik. Önnek pedig mindezeket az önmegtagadási alkalmakat és ezeket a kellemetlenségeket belső türelemmel kell viselnie. Hallgatnia kell Isten iránti szeretetből, s meg kell értenie, hogy nem másért lépett a szerzetbe, mint azért, hogy megdolgozzák, s ilymódon méltóvá lehessen a mennyországra. Mert ha ez nem volna így, akkor nem lett volna értelme szerzetbe lépnie. Akkor jobb lett volna kinn maradnia a világban s keresnie saját kényelmét, becsületét, hitelét, előnyeit.
Erre a második tanácsra föltétlen szüksége van a szerzetesnek, ha teljesíteni akarja állapotbeli kötelmeit, ha meg akarja szerezni az igazi alázatosságot, a belső nyugalmat és a Szentlélekben való örömét. Ha ezt nem fogadja meg, akkor nem tud igazi szerzetes lenni, sőt azt sem tudja miért lett szerzetessé. Nem tudja keresni Krisztust, hanem csak önmagát. Nem talál békességet a lelkében, hanem sűrűn vétkezik és gyakran meghasonul önmagával. A szerzetben ugyanis soha sincs hiány nehézségekben, s maga az Úristen sem akarja, hogy hiány legyen bennük, mert hiszen azért vezeti oda a lelkeket, hogy próbára legyenek téve és megtisztuljanak; úgy, amint az aranyat is tűzzel és kalapáccsal dolgozzák meg. Úgy illik tehát, hogy legyen a zárdai életben bőségesen megpróbáltatás és kísértés emberek és rossz szellemek részéről, s legyen meg benne a szorongatásoknak és levertségnek tüze. Ezek közepette kell tehát a szerzetesnek gyakorolnia magát, s igyekeznie kell azokat mindig türelmesen és Isten akaratán való megnyugvással viselni. Tehát ne tegyen velük szemben úgy, hogy az ítélet napján az Úristen, ahelyett, hogy meg volna elégedve, kénytelen legyen önt elítélni azért, mert nem akarta Krisztus keresztjét türelmesen viselni. Igen sok szerzetes van, aki hasonló környezetben ezt nem érti meg jól s nehezen tudja elviselni a többieket. Az ilyenek a számadás napján majd nagy zavarban lesznek s be fogják látni, hogy mennyire tévedtek.
No comments:
Post a Comment